Fel

Hol vannak a jó emberek?

Hol vannak a jó emberek?

Példaképnek állítható hétköznapi hősöket, mindennapi embereket keres a Médiaunió Alapítvány újabb társadalmi célú kampánya.  A “Jó embert keresünk – Keressük Magyarország példaképeit” című kampány első szakaszában, szeptember végéig bárki jelölhet a saját környezetéből olyan hétköznapi embert, aki az ország nyilvánossága előtt nem ismert, de tettei, életszemlélete, társadalmi és közösségi szerepvállalása példaértékű.

 
– A hétköznapok cselekvő embereit keressük, akikben megvan a jóra való készség – hangsúlyozta Geszti Péter, az alapítvány elnökségi tagja kedden, a kampány nyitórendezvényén. A figyelemfelkeltést szolgáló bevezető videoüzenetekben ismert emberek – többek között Szakcsi Lakatos Béla, Szily Nóra, Weisz Fanni, Hankiss Elemér és Novák Péter – mondják el gondolataikat saját példaképeikről, hogy mit jelent példaképnek lenni, illetve milyen értékek jellemzik azokat, akikre felnézhetünk.

médiaunió

Az idei téma fő üzenete, hogy ismerjük föl a körülöttünk élőkben – embertársainkban, szomszédainkban és ismerőseinkben – azt a pozitív kisugárzást, erőt, teljesítményt és sikert, melyre érdemes odafigyelni, esetleg saját életstratégiánkban is felhasználni – mondta Schmidt Mária, a Médiaunió Alapítvány kuratóriumi elnöke, hozzátéve: ebben a kampányban olyan embereket keresnek, akik a mindennapi életben sokszor észre sem veszik, hogy mekkora teljesítményt visznek véghez, mert természetesnek veszik.

A második szakaszban, október-novemberben már a konkrét példaképeket mutatja be a Médiaunió Alapítvány a magyar médiában – ismertette a részleteket Mihók Attila, alapítványi elnök.

A jelöltekre bárki javaslatot tehet a www.joembertkeresunk.hu honlapon.

MTI

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása