Fel

A gimnázium útvesztőjében

gimis

A gimnázium útvesztőjében

 

Elkezdődtek a gimnáziumi évek? Sok a tennivaló, nagy a teher? Mi szülők azért vagyunk, hogy segítsünk ahol csak tudunk!

gimnazium

A gimnázium kihívást jelent a gyermekek számára. Rengeteg tantárgy, ugyanilyen sok új tanár, magas elvárások. Ebben az időszakban szokott a gyerekek hormonháztartása is megváltozni, ami még egy plusz nehézséget okoz a beilleszkedés, illetve teljesítés szempontjából.

Sokszor előfordul, hogy a gyerek túl sokat foglalkozik a társadalmi életével, és az iskolával kapcsolatos eredményei pedig visszaesnek. Itt van néhány útmutatás, ami könnyíthet a gyermekek dolgán.

 

Segítsünk a napok összeszervezésében

Segítsünk a napok összeszervezésében

 

Ebben a korban a gyerekek sokszor úgy érzik, hogy rengeteg felé kell szakadniuk, és ezek közül csomó mindenhez valójában nincs is kedvük. Össze kell hangolni a tanulást, a külön órákkal, az edzést a barátokkal, és akkor még a családdal való időtöltést nem is számoltuk bele a képletbe.

Segítsünk a gyereknek, tanítsuk meg arra, hogyan ossza be úgy az idejét, hogy mindenre jusson, de azért pihenni is tudjon. Sokkal kiegyensúlyozottabb lesz, ha átlátja a napjait, és nem egy folyamatos rohanásként éli meg a mindennapokat.

 

Az idő és az erő egysége

Az idő és az erő egysége

 

A feladatok, tanulnivalók összeállításában nem csak az időt kell szempontként tekinteni, hanem a gyermek aktuális energiaállapotát is. Nem szabad túl sokat a nyakunkba venni, mert ami előrevetítve jó ötletnek tűnik, az nem biztos, hogy hosszútávon tartható.

Mindig csak annyit dolgozzunk előre, amennyit feltétlen szükséges, ne akarjunk túl szorgalmasak lenni, mert a gyerek tartalékai is végesek.

Mik az elvárások?

Mik az elvárások?

 

A gimnázium megkezdése előtt érdemes lefektetni azokat az elvárásokat, amelyeket közös céloknak tekinthetünk.

Fontos beszélgetni róla, kikérni a gyermek véleményét, hogy ő hogyan képzeli a gimis éveket?

Nem árt szépen lassan elgondolkodni az egyetemi/főiskolai irányokon sem, hogy tudjuk milyen tantárgyakba érdemes több energiát fektetni. Ha közösen állítjuk fel a mérföldköveket, akkor közösen is fogjuk megugrani őket!

 

Egészségügyi korlátok

Egészségügyi korlátok

 

Az iskolai nap végeztével érdemes beiktatni egy kis mozgást, még mielőtt újra az asztal fölé ültetjük gyermekünket. A folyamatos ülés, olvasás sem a gerincnek, sem a szemnek nem tesz jót. A testi-lelki felfrissülés nagyon fontos húzóerő, amit a sporttal remekül szinten tarthatunk.

Egyre többször kapnak a gyerekek olyan házi feladatokat, amelyeket az internet segítségével kell megoldani. Abból is megárt a sok, főleg ha összevonjuk a tanulással töltött internetezési időt a szabadidős böngészéssel. Máris egy egész magas számot kapunk, amit a gyermek a gép előtt tölt, ez szintén nem tesz jót hosszú távon.

 

Napi maximum 14 óra

 Napi maximum 14 óra

 

Ez a maximum limit, amit a gyermek tanulással, sportolással és szórakozással tölthet, ezt követően kötelezően pihenni kell, hogy legyen ideje a szervezetnek regenerálni önmagát. Az alvásidő szent és sérthetetlen, akkor is be kell tartani, amikor épp el vagyunk maradva valamilyen teendővel.

A kialvatlan szervezet gyorsabban fárad, könnyebben megbetegszik, és mentálisan is gyengébb. Ezért kell minél többet pihenni, hogy egészségesek, energikusak, és lelkileg is felvértezettek legyünk!

 

forrás: www.kicsisziv.hu

 

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása