Fel

A Kolibri Színház mindenkié!

kolibri6

A Kolibri Színház mindenkié!

 

A Kolibri Színház a hazai gyermekszínházak között elsőként kínál audionarrációs előadásokat látássérült gyerekek számára. Február elején volt az első előadás!
pixel

pixel

kolibri6

A Gyengénlátók Általános Iskolájából érkezett diákcsoport izgatottan foglalta el helyét a nézőtér elején, ahol a gyerekek megkapták a fejhallgatókat és az adóvevő készülékeket. Kíváncsian tekergették a készülék gombját, hiszen tudták, hogy ezen keresztül érkezik majd az audionarrátor hangja, aki segíteni fogja őket abban, hogy megértsék, mi zajlik a színpadon. Már csak a gongra vártak, hogy elkezdődjön végre az előadás…

 

kolibri1

A Locspocs, a kis tengeri szörny című előadásunk nem volt teljesen ismeretlen a gyerekek számára, hiszen már pár héttel korábban megkapták az előadásra szóló hangos-meghívót, amelyből megtudhatták a mese rövid történetét, és megismerhették a színpadi látvány egyes részleteit. Bakos Éva audionarrátor többek között elmondta nekik, hogy „a tengert egy hatalmas felfüggesztett karikán körbefutó kék anyag jeleníti meg, amely megvilágítva áttetszővé válik,” és hogy miként képzeljék el a rövidnadrágos, narancssárga pólós, sötétzöld gumicsizmás Locspocsot, aki „kezeit lóbálva, nagy léptekkel jár, pont úgy, mint némelyik ember-gyerek”, vagy Yokomotót, a sárkány-lányt, akit színpadi technika repít a magasba.

 

kolibri2

Az előadást kísérő audionarrációnak köszönhetően a gyengénlátó gyerekek a többi nézővel együtt élvezhették Locspocs és társai kalandjait. A színpadon látottakat – helyzeteket, képeket, gesztusokat, arckifejezéseket stb. – leíró narráció a párbeszédek között hangzik fel, és így anélkül segíti az előadás befogadását, hogy megzavarná a szöveget vagy a fontosabb hang- és zenei effektusokat.

 

 

Előadás után a gyerekek a nézőtéren megismerkedhettek a szereplőkkel, kézbe vehették a bábokat, beszélgethettek a színészekkel. Boldogan próbálták ki az előadásban szereplő hangszereket is – volt, aki a hatalmas dobot verte, míg mások a csörgőt rázták vagy a cimbalmot ütögették a zenészek irányításával, akik azt is megmutatták nekik, hogyan lehet a szélgéppel orkánt kavarni, vagy mennydörgést imitálni a nagy fémlemezzel.

 

kolibri4

Az, hogy az első audionarrációs előadásunk ilyen jól sikerült – az évadban még három követi – egy pályázatnak köszönhető, amelyet a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház és a Tandem Csoport – A fogyatékossággal élőkkel az akadálymentes kultúráért nevű munkaközösség közösen adott be a “Kihívással élők színházi programjainak megvalósítása” tárgyban. A pályázat szakmai tartalmáról színházunk az SZFE (Színház- és Filmművészeti Egyetem) és az FSZK (Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Egyesület) 2014/2015-ös képzési programjában végzett audionarrátorokkal egyeztetett.

 

A pályázaton nyertünk, így ebben az évadban lehetőségünk nyílik négy akadálymentes előadás bemutatására kis létszámú csoportok számára: két Locspocs, a kis tengeri szörny és két Macska voltam Londonban előadásunkat a látássérült nézők audionarrátor közreműködésével nézhetik meg. Az előadásokhoz az audionarrációt Bakos Éva (Tandem Csoport) és Jobbágy Bernadett készítette.

 

kolibri5

Novák János igazgató így vallott a hazai gyermekszínházi szcénában egyedülálló kezdeményezésről: „A Kolibri Színház kiemelt figyelemmel kíséri és karolja fel azokat az új lehetőségeket, kezdeményezéseket, amelyek teljes értékű színházi élményt biztosítanak a hátrányos helyzetű gyerekek számára is – legyen szó anyagi nehézségekkel küzdő családokról vagy fogyatékkal élő gyerekekről. Ezekkel az előadásokkal most a vak és gyengénlátó gyerekeknek szeretnénk kedvezni.”

 

 

Forrás:
http://kolibriszinhaz.hu/a-kolibri-szinhaz-mindenkie-mostantol-latasserult-gyerekek-is-elvezhetik-eloadasainkat/

 

 

 

 

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása