Fel

A népzene ünnepe a Müpában

magonc4

A népzene ünnepe a Müpában

 

Az utóbbi években A népzene ünnepe már nem korlátozódott az esti gálaműsorra. Ezúttal sem lesz másként: már délután három órától ingyenes családi programokkal várjuk a népzene és a néptánc szerelmeseit. Elsősorban a gyerekek figyelmébe ajánljuk ezeket a programokat, annál is inkább, mert a táncokhoz saját korosztályuk húzza a talpalávalót.

pixel

pixel

magonc3Magonc Együttes

 

Három órától négyig a Magonc Együttes játszik az Előcsarnokban, majd tart gyermek-táncházat fél ötig. A Lányi György népzenész tanár úr vezette együttes tagjai az Óbudai Waldorf Iskola növendékei: furulyások, dobosok, gitárosok, kobzások, ütőgardonosok és tekerősök, akik muzsikálás közben pompásan énekelnek is. Akkora szívvel és tüdővel, hogy daluk nyomban szájról szájra szálljon.
 
Őket fél öttől fél hatig a nagyszerű Kolompos Együttes követi, mely immár bő huszonöt éve felelős azért, hogy a gyerekek és szüleik a magyar népzene, néptánc és népszokások függői legyenek.

 

kolompos
Kolompos Együttes

 

De talán mondanunk sem kell, hogy ezen a napon a felnőtt táncház sem „maradhat ki a szórásból”. Így aztán hat órától a gálaműsor kezdetéig, majd azt követően rogyásig a Fanfara Complexa együttesé a pálya, mely sajátos hangszerelésben, jellegzetes ízzel és nagy frissességgel játssza Románia moldvai részének több nemzet folklórhagyományaiból táplálkozó – román, csángó magyar, szerb, bolgár, török, zsidó – muzsikáját.

 

fanfara
Fanfara Complexa

 

  • 15:00 – 16:00: Magonc Együttes koncertje
    16:00 – 16:30: Magonc táncház
    16:30 – 17:30: Kolompos együttes koncertje és táncház
    18:00 – 19:10 és 22:00 – 22:45 Fanfara Complexa táncház

 

Rendező: Müpa
(Budapest, Komor Marcell u. 1., 1095)

Átrium (Előcsarnok)

 

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása