Fel

A tisztaság sohasem kínos

kézmosás

A tisztaság sohasem kínos

Moss kezet! – szólunk rá gyerekünkre, ha a terített asztalhoz egyenest a játszótér homokozójából érkezik, vagy ha még háromig sem tudunk elszámolni, olyan gyorsan kipenderül vizes kézzel a fürdőszobából. Sok kis apró lépéssel, kényszerítés helyett rászoktatható csemeténk a tisztaságra. Trükkök, fogások, ötletek.

A gyerekek kezén szaporodnak el a bacilusok, akár játszótéren, villamoson, vagy buszon, netán a WC használatakor. Ezeket a bacikat azután eljuttatják a szájukba, már ha nem mosnak kezet. Fontos, hogy ne csak leöblítsék a kezüket, hanem rendesen szappanozzák be, s utána pár percig folyó víz alatt öblítsék le.

Hogy alakul ki a kézmosás szokása?

Tudnivaló, hogy a kézmosás reflexe nem akkor fejlődik ki, amikor már egyedül tud a gyerek kezet mosni, hanem jóval előbb! Amikor a baba már csúszik-mászik, de még nem tud egyedül kezet mosni, nos akkor kell nekünk minden étkezés előtt megmosni a kezét, ezzel a tiszta kéz kellemes érzését tanulja meg. Elképzelhető, hogy ezen a módon később, ha meghallja, hogy ebéd, vagy uzsonna, akkor először eleve a fürdőszoba felé megy és nem az étkező asztalhoz.

Ez a helyzet otthon. De mi a helyzet a bölcsődében, óvodában, iskolában? A bölcsődében, óvodában még nemcsak a kézmosásra, hanem a fogmosásra is van lehetőség, az iskolákban azonban – sajnos – nem jellemző. Javasolom, hogy szülői értekezleten erről is érdeklődjetek. Ennyit a kézmosásról, de a higiénia nemcsak ebből áll. Hanem a ruházat tisztaságából, a törölköző, konyharuha gyakori cseréjéből, ugyanis a textíliák kiváló alapot adnak a mikróbák, bacik szaporodásának, s ha piszkos törölközőt használunk, hiábavaló a kézmosás.

Konyhai eszközök

A konyhai eszközök tisztítása is fontos: természetesen használat után mosogató szerrel el kell mosni és lehetőleg forró vízzel leöblíteni. Ennél még jobb, ha külön vágódeszkát, és kést tartunk a kenyérvágáshoz, a nyers húsokhoz, a felvágottakhoz és a zöldségfélékhez. Ez higiéniai szempontból is előnyös és egyébként is más típusú késsel lehet jól vágni a különböző élelmiszereket. (Az is megoldás, ha a vágódeszka egyik oldalát az egyik célra, a másikat a másik célra használjuk, de akkor meg kell jegyezni, hogy melyik mire való!)

Mosogatás: ne halogasd!

Előbb-utóbb mindenképpen sort kell keríteni rá. A felhalmozott piszkos edényeken elszaporodnak a mikróbák, a rászáradt ételmaradékot sokkal nehezebb eltávolítani, mint ha rögtön elmossuk. Ha leragad az étel, akkor viszont áztassuk be, jó mondás: „Este körömmel, reggel tenyérrel!”, Viszont ne feledkezz meg a beáztatott edényről, mert megpenészedik, büdös lesz, s ez kellemetlen. Fontos, hogy mosogatószert, és meleg vizet használjunk, és az elmosott edényeket lehetőleg forró, folyó vízzel öblítsük le. Az elmosott edényeket nem kell eltörölgetni, higiénikusabb, ha az edényszárítóban hagyjuk megszáradni.

Nem csak a fürdőszoba teszi….

Ma már a családok túlnyomó többsége fürdőszobás lakásban lakik, így a napi fürdés nem okoz nagy gondot. A fürdéssel, zuhanyozással a bőrünk tisztaságát érjük el, a bőrön keresztül ugyanis bejuthatnak a baktériumok a szervezetünkbe. A hajmosás is nagyon fontos, célszerű hetenként egyszer hajat mosni, de a gyakoriság egyéntől függ – kérdezd meg fodrászodat. Ajánlatos naponta kétszer alaposan kikefélni a hajat, nem csak megfésülködni, hanem 4-5 percig kefélni a hajat, ettől fényesebb lesz, erősödnek a hajhagymák, és kevésbé zsírosodik.

A személyi higiéniához tartozik a ruházat, különösen a fehérnemű és a zokni, harisnya tisztasága, minden nap cserélni kell, még akkor is, ha látszólag tiszta, és senki nem is látja. A zsebkendő fontos kellékünk, ma már többségünk papír zsebkendőt használ, figyeljünk rá kedves szülők, hogy mindig legyen gyermekünk zsebében zsebkendő.

 

Dr. Dömölki Livia – élelmiszermérnök, fogyasztóvédelmi szakember

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása