Fel

Adventi készülődés Halász Judittal

httpgyerekszinhaz-huimages20122015a007_november12halasz_judit.jpg

Adventi készülődés Halász Judittal

Advent időszakában szinte kötelező Halász Judit koncertre menni a Vígszínházba. A régi ismert dallamok mellett néhány meghitt karácsonyi dal is felcsendül ilyenkor. De vajon hogy készül a művésznő az ünnepekre? Melyik a kedvenc dala, amit elénekel a gyerekeknek? Ezekre és más kérdésekre is válaszolt Halász Judit, aki a héten vehette át Arany Medál Díj, 2016. Az év színésznője megtisztelő díjat. 

 

 

pixel

pixel

A hagyományos vígszínházi koncerteken vajon fontos szerepet kap az ünnep? A készülődés? Hogyan hangolódik rá a gyerekekkel az ünnepekre?

 

Volt idő, amikor a karácsony előtti koncerteken sok-sok csöndes, szép karácsonyi dalt énekeltem. Viszont egy idő után észrevettem, hogy sokak által várt dalok elmaradnak, a gyerekek kicsit csalódnak. Változtatnom kellett. Persze azért maradtak  karácsonyi hangulatú dalok mostanra is. Mikulás váráskor el szoktam énekelni egy-két dalt a Mikulásról, persze a gyerekekkel együtt. Karácsony közeledtével pedig inkább karácsonyi, meghittebb dalok kerülnek elő, mint a Mit tehetnék érted? ,  vagy épp a Mindannyian mások vagyunk.. De nagy kedvencem egy svéd népdal –a  „ Karácsony ünnepén” című, amelynek  szigetújfalui gyerekek írták a magyar szövegét.  De a koncert és a ráadás után mindig gyújtunk gyertyát is, ezzel készülődve az ünnepekre. Mindig nagyon meghittek ezek a koncertek, reményem szerint teli szeretettel, várakozással.

 

halaszjudit2

 

Mit lát? A sok-sok év alatt változtak a gyerekek?

 

A gyerekek nem, de a környezetük, a  játékaik  rengeteget.  Felgyorsult a világ, és ehhez nekem is alkalmazkodnom kell! De mindig örömmel tölt el, ha ugyanúgy énekelnek velem, mint hajdanán  a régi gyerekek, akik  már anyukák és apukák, és ma is beszállnak az együtténeklésbe.

 

Hogyan készül az ünnepekre? Önöknél milyen a karácsony?

 

Érdekesek a karácsonyi hagyományok. Régebben utánanéztem, hogy a világ más tájain hogyan ünnepelnek. Nagyon tetszett az angolok szokása, akik fagyöngyöt aggatnak a lámpáikra, és aki megáll alatta, annak meg kell csókolnia a hozzá legközelebb álló személyt. Vagy a franciáké, akik nem csak otthon ünnepelnek, hanem kimennek az utcára,  a vendéglőkben nehéz asztalhoz jutni, mert ott fogyasztják el az ünnepi,  karácsonyi vacsorát. Az olaszok is a szabad ég alá mennek, és valami aprósággal megajándékoznak sok, ismeretlen embert is, talán azt, aki éppen szembe jön az utcán.

 

halaszjudit1

 

Önöknél hogy zajlik? Ki, mivel készül?

 

Nálunk a magyar hagyomány szerint! Ugyanúgy fát állítunk, gyertyát gyújtunk, együtt vagyunk, megajándékozzuk egymást. Én vagyok a karácsonyi szakács…, de a cukrász szerepét már nem vállaltam!  A bejglit egy jó cukrászdában vesszük.  Nagy kedvencünk a gesztenyével töltött pulyka, a gyerekek a sült  kacsamellet a fiamék a halat szeretik. Szóval van mit csinálni!  Egy viszont biztos, hogy csak  karácsonykor sütök libamájat zsírjában!

 

Boldog Ünnepeket!

 

AK

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása