Fel

Bárányszépségverseny, titoktúra és Kaláka-koncert

barany

Bárányszépségverseny, titoktúra és Kaláka-koncert

 

Hímes tojás és locsolkodás, komatál és locsolóbál, bensőséges ünneplés és tavaszköszöntő virgonckodás, nyuszi a tanyán és nyuszi a kézműves udvarban – mindezekkel a szentendrei Skanzenben várják a március 27-én, 28-án betérő vendégeket. A régi, falusi húsvétokat felidéző színes programokat az idén bárányszépségverseny és a húsvét titkait kutató gyerektúra is gazdagítja, a bábelőadások és koncertek sorát pedig a Kaláka együttes zárja.
pixel

pixel
husvet-skanzen2

Úgy tűnik, Sándor, József és Benedek végül mégiscsak meghozta a tavaszt az idei, korai húsvétra. A szentendrei Skanzenben zöldül végre a mező, ezerszámra nyílik az ibolya, és napról napra új báránykák bégetnek gyerekhangon az égre. Szép ünnepünk lesz, érdemes kimozdulni a sonka és a sütemények mellől a friss levegőre, és feltöltődni élményekkel.

 

Már a tavaszi szünet első napjától, március 24-től látogatható a Skanzen: csütörtöktől szombatig húsvéti készülődéssel várják a látogatókat, húsvétvasárnap- és hétfőn pedig – mint minden évben – most is felelevenítik a húsvéti ünnepkör hagyományait. Itt még lesz igazi, sikoltozós locsolkodás vödörrel – na nem a vendégek nyakába fog zúdulni a hideg víz, hanem a Lajta táncegyüttes fiataljai varázsolnak vissza bennünket az időben, akik két napon keresztül festik a tojást, készítik az ünnepi ételeket és a szagosvizet, komatállal szomszédolnak, vízbevető hétfőn jól megkergetik a vödörrel a lányokat, ahogy az ilyenkor dukál, majd locsolóbálban vigadnak.

 

locsolas-skanzen

A látogatók sem maradnak ki a tojásfestésből, hiszen megtanulhatják a berzselés, karcolás, írókázás csínját-bínját, sőt rendhagyó technikákat is kipróbálhatnak, mint a dekupázs és patchwork tojás készítése. Nemcsak tarkabarka tojások készülnek, hanem sorra kerülnek majd ki az ügyes kis ujjak alól a textil- és fonalcsibék, a tavaszi koszorúk, a nyuszis ujjbábok, és az is kiderül, hogy kell botnyulat fabrikálni.

 

barany

A gyerekek kedvenc programja valószínűleg a bárányszépségverseny lesz, ahol maguk a látogatók szavazzák meg, hogy a Skanzen rackanyájának újdonsült tagjai, az ugribugri, pisze idei báránykák közül ki érdemli ki a legszebb bárány címét.

 

A nagy sikerű mesetúrák mintájára húsvétkor titoktúrára indulhatnak kicsik és nagyobbacskák, ahol a túraállomásokon az ünnephez kötődő tényekről és tévhitekről rántják le a skanzenesek a leplet, így kiderül többek között az is, miért éppen a nyúl tojja a húsvéti tojást.

 

husvet-skanzen

A Langaléta Garabonciások gólyalábas előadásai, a Babtársulat óriásbábjai, Tóth Krisztina és az Álomzug Társulat, Fabók Mancsi Bábszínháza és a Berbencés Vándorszín szórakoztatnak a két nap során. Mindkét napra jut gyermekkoncert is; húsvétvasárnap a Fölszállott a pávában sikereket elérő Berta Alexandra, húsvéthétfőn pedig a Kaláka együttes zenél a közönségnek.

 

Részletes program a skanzen.hu honlapon található.

 

 

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása