Fel

Biztonságban az autóban

kobe1

Biztonságban az autóban

5 praktikus tanács, hogy nyugodt legyen az utazásunk!

Szinte már közhelynek hangzik, hogy az autó a második otthonunk. Reggel innen indítjuk útjára a gyerekeket, s délután itt meséli el a napi élményeit. Itt eszi meg a reggeli maradékát, s itt csillapítjuk délutáni éhségét. Egy fontos helyszín az életünkben, amelynek biztonságát, komfortságát érdemes praktikusan kialakítani.
pixel

pixel
kobe5

 

  1. Játékok a fedélzeten

A hosszabb-rövidebb utazás is lehet unalmas, ezért érdemes sokféle, ötletes játékokat bekészíteni. Ezeknek a tárolásához kiváló, ha magunk készítjük el, vagy készen vásároljuk az első ülésekre szerelhető tárolózsákokat. S, hogy mit tegyünk bele? Ezt érdemes a gyerekekre bízni, de egy –egy képeskönyv, kis baba, autó – persze, ami csendes, s nem szirénáz percenként – kiváló lehet.

 

kobe7

 

  1. Ételek és italok

Ki ne ismerné, mikor a gyerekek már az út első öt percében megszólalnak, hogy éhesek, szomjasak. Ilyenkor jól jöhet a már odakészített italok és ételek – s itt fontos, hogy a gyerekek által könnyen nyitható edényt, kulacsot válasszunk! Figyelem! Mindig a korosztálynak megfelelő ételeket, illetve tárolókat adjunk nekik – a balesetek elkerülése miatt!

 

kobe4

 

  1. Hagyd anyut és aput nyugodtan vezetni!

Talán ez a legfontosabb a közös autózásban. Hiszen nincs is annál idegesítőbb, mikor a gyerekek türelmetlenül kiabálnak, több gyerek esetében összevesznek az autóban. Fontos, hogy a szülők már egész kiskortól állítsanak fel szabályokat a közös utazásra. Ezért fontosak a játékok, a kis apró édességek, amelyeket maguk is elérnek, s amelyekkel egy kicsit lenyugtathatjuk a gyerekeket.

 

kobe6

 

  1. Találj ki közös játékokat!

A közös utakon nemcsak a bekészített játékok lehetnek a segítségünkre. Sokszor egy-egy játék is segíthet a nyugodt utazásban. Érdemes közösen figyelni a tájat, megbeszélni a napi teendőket. Arra viszont nagyon figyeljünk oda, hogy a gyereknevelési problémákat ne az autóban próbáljuk megoldani. Ez ön és közveszélyes lehet- hiszen egy ideges vezetőnél nincs is rosszabb! Arról nem is beszélve, hogy az autóban elhangzott intelmek, lehet, hogy nem is érnek célba!

 

kobe3

 

  1. Biztonságos ülés

S végül, de nem utolsó sorban ne feledkezzünk meg a biztonságos ülésekről sem! Amelyekből már a legjobbakat szerezhetjük be, akár közösen kiválasztva a gyerekekkel. Fontos, ha vendég gyereket viszünk haza, s az autónkban csak egy gyerekülés van, akkor mindenképp gondoskodjunk egy másik ülésről!

 

kobe2

 

A cikket a Közlekedésbiztonsági rajzpályázatot  kiíró KÖBE Biztosító támogatta.

 

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása