Fel

Biztonsággal kétkeréken

Biztonsággal kétkeréken

A gyermekkor nem múlhat el a kerékpározás élménye és annak minden varázsa nélkül. Sokszor azonban a szelíd kerekezők is sérülések áldozatai lehetnek, éppen ezért minden gyermeknek meg kell tanulnia a kerékpározás alapvető szabályait, a védőfelszerelések jelentőségét.

Kerékpáros védősisak

Különösen kisgyermekkorban kerékpárra ülni védősisak nélkül nem lehet! Nem érdekes, hogy milyen távolságra akarunk eljutni, legyen 20 méter, vagy 2000, a sisak használata kötelező. Miért? Mert a legtöbb kerékpárbalesetben a fej sérül meg. Gondoljuk csak arra, hogy mi történik, ha egy sebesen tekerő gyermek nekiütközik egy kerítésnek, vagy gépjárműnek. Mivel fogja a kerékpár kormányát, így az óriási becsapódás kirepíti az ülésből és a fej lesz az első, amely találkozik a kerítéssel, vagy a földdel. Ebben az esetben a sisak életet menthet. Az Amerika Egyesült Államokban például a bicikli-balesetekből származó maradandó sérülések száma évente fél millióra tehető, melyek nagy része a sisak viselésével elkerülhető lenne. Lássuk, melyek a jó kerékpáros védősisak ismérvei:

• Élénk színe van, amely már messziről rávonja magára az autósok tekintetét

• Megfelelően illeszkedik a fejre, sem nem szoros, sem nem laza

• Jól szellőzik

• A látást, napszemüveg viselést nem akadályozza

• Könnyű, nem törékeny anyagból készült

• A sisak jó állapotban van, nem túl régi és minden része ép

• A síbord-hoz, gyorskorcsolyához használt sisakok nem megfelelőek kerékpározáshoz

Mikor a gyermekek kerékpározni indulnak, ellenőrizzük a védősisak megfelelő használatát: be van-e kapcsolva a szíja, jól illeszkedik-e a fejre, stb. Fontos a gyerekek figyelmét felhívni arra is, hogy ha leszállnak a kerékpárról, vegyék le a sisakot, mert más jellegű mozgásoknál (pl. fára mászás) a sisak gátolhatja őket a mozgásban, sőt balesetet is okozhat.

 

Védőfelszerelés

Nem mindegy, hogy a gyerekek milyen ruházatot viselnek kerékpározás közben. A bő nadrág könnyen kerülhet a küllő közé, a rövidujjú póló esés során nem védi őt a könyök horzsolásos sérüléseitől. A pasztell színű ruházat nem vonja oda az autósok figyelmét, s fennáll annak veszélye, hogy későn veszik észre a száguldó bringást. Mire figyeljünk?

 

• Viseljen a gyermek élénk színű ruhát, fluoreszkáló cipőt, melegítőt

• Jól szellőző, könnyű ruhadarab legyen rajta a test túlhevülésének meggátlására

• Testhez simuló kerékpárosnadrágot vagy sortot viseljen

• Ha hátizsákkal közlekedik, akkor az ne legyen túlságosan nagy méretű, ne lógjon semmi az ülés alá és illeszkedjen a hátra, ne csúszkáljon rajta

• Papucsban, mezítláb ne induljon kerékpározni. Zárt, könnyű, szellőző cipőt vegyen fel kerékpározáshoz

• Hegyi kerékpározáshoz fontos a könyök- és térdvédő használata is

• A kormányon legyen szivacs kormányvédő, amelynek óriási jelentősége van. A baleset alatt kicsavarodott kormány nagy ütést mérhet a hasra, amelynek hatására lépszakadás – vagyis életveszélyes sérülés – alakulhat ki!

A kerékpározás szabályai

• Próbáljunk mindig a kerékpárúton, menetiránnyal megegyező irányban haladni

• Ha járdán haladunk, mindig álljunk meg a gyalogos-átkelőhelyen, nézzünk szét, várjuk meg, hogy a lámpa zöldre váltson

• Ha úttesten kerekezünk, ne húzódjunk ki teljesen az út szélére, hiszen egy szélesebb autó könnyen a padkára sodorhat

• Tartsunk kb. 1 méter távolságot a bicikli kereke és az út széle között

• Ne hajtsunk túl közel a parkoló autókhoz, mivel az autóban ülők nem láthatnak, az autó ajtajának hirtelen kinyitása pont elkaphatja a gyanútlan kerekezőt

• Minden piros lámpánál álljunk meg csakúgy, mint az autóforgalom, még akkor is, ha könnyűnek tűnne bekanyarodni jobbra, kisívben

• Minden kereszteződésnél álljunk meg, még akkor is, ha jobbkézszabály értelmében nekünk van elsőbbségünk

• Soha ne kerékpározzunk késő este vagy éjszaka

• Szürkületben vagy ködben kapcsoljuk be a lámpát és a piros pulzáló fényt.

• Ha kettesben, vagy többedmagunkkal kerékpározunk, szigorúan egymás mögött haladjunk, soha ne párhuzamosan

• Ha egy kerékpárost vagy gyalogost meg akarunk előzni, mindig használjuk a figyelem felkeltő csengőt vagy kiáltsuk: „vigyázat!”

• Soha ne használjunk fejhallgatót, ne hallgassunk zenét kerékpározás közben

• Hátratekintés nélkül soha ne változtassunk hirtelen irányt

 

Balra kanyarodás Stop (megállok) Jobbra kanyarodás

Kerékpározás előtt

Mielőtt a gyerekeket kerékpárútnak indítjuk, néhány fontos dologról meg kell győződnünk, lássuk melyek tartoznak ide:

 

• Ellenőrizzük a kerékpár állapotát hetente legalább egyszer

– gumik: ellenőrizzük a gumik nyomását

– lánc: milyen állapotban van a lánc, nem laza, nem akad meg

– kormány: megfelelő magasságban van

– kormányvédő: kellően vastag, a kormány szélét is párnázza

– fékek: jól működnek

– ülés: nem túl alacsony és nem túl magas

– elülső és hátsó lámpák működnek

 

Hogy taníthatjuk meg a gyermeket a biztonságos közlekedésre? Fontos a kresz szabályainak alapvető ismerete. Számos olyan gyermekeknek szóló dominó vagy kártyajáték kapható, amely élvezetesen magyarázza el a kresztáblák jelentését és a fontos tudnivalókat. Kísérjük el a gyerekeket első tíz útjukra. Közben hívjuk fel figyelmüket a különböző szabályokra, haladási lehetőségre. Az első néhány közös kerekezés után hagyjuk a gyerekre az irányítást, így meggyőződhetünk tudásáról, figyelmességéről. Sose felejtsük el, hogy a közös élmények és a példamutatás egész életre megalapozza a gyermekek közlekedési stílusát!

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása