Fel

Bringaverseny a föld alatt!

földalatti kerékpár

Bringaverseny a föld alatt!

 

Bizonyára sokan hallottak már a Kőbányán található titokzatos pincerendszerről, melynek köveiből fővárosunk számtalan épületét emelték. Az évszázadok folyamán kialakult járatrendszerben idén is megrendezik az Underworld Kupa földalatti kerékpárversenyt.  

SONY DSC

2013. augusztus 10-én nyílnak meg ismét a kőbányai barlangrendszer kapui, hogy a nem mindennapi helyszín otthont adjon a MOFÉM Underworld Kupának. A bringaverseny különlegességét elsősorban a helyszíne jelenti – az egykori kőbánya járatai. A legkomolyabb bányászati tevékenység 1838 után volt a területen, amikor a Nagy Pesti árvízben elpusztult épületek újjáépítéséhez termelték ki a mészkövet, amelyből jutott a Lánchíd, az Akadémia és az Országház építéséhez is.  Az elhordott nyersanyag helyén hatalmas, több mint harmincöt kilométer hosszú, 300 ezer négyzetméternyi, azaz csaknem egymillió légköbméter alapterületű, fésűs elrendezésű járatrendszer maradt, amely azóta is gyakorlatilag kihasználatlanul áll.

Pár évvel ezelőtt élelmes szervezők kitalálták, hogy a titokzatos bányánál nem is kell jobb helyszín egy bringaversenynek és immáron negyedik alkalommal hívják egy földalatti kalandra a kerekeseket! Az Underworld Kupa nyomvonalát alkotó földalatti szakaszon a pince belmagassága változó, átlagban 2-2,5 méter, de egy ponton kb. 160 cm körülire csökken, itt fokozott körültekintéssel kell haladni, erre tábla és villogó fények is figyelmeztetnek. A járatok szélessége 3 és 8 méter között változik, azonban egy szakaszon kb. másfél méterre szűkül, amely járat végén, egy vasajtón kell áthaladni, ami 80 cm széles.

SONY DSC

Helyszín és nevezés

A MOFÉM Underworld Kupa verseny helyszíne a Budapest X., Maglódi úton található Merkapt Maraton Sportközpont, amely infrastruktúrájával ideális helyszíne különböző sporteseményeknek. Többek között itt kerül megrendezésre évről-évre a Budapesti Nagy Sportágválasztó is, amely során a sportközpont alkalmanként tízezres tömeget is vendégül lát.

A rajt-cél terület a füves labdarúgópályán lesz, itt kapnak helyet a nevezési és csapatsátrak, a kiállítók, a büfé és innen rajtolnak a futamok is. A pálya a sportközpont területén, a szomszédos ipartelep egy részén és a pincerendszerben halad végig, kb. 2 km hosszban, jelentős szintkülönbség nélkül. A pálya végig tekerhető, komoly nehézséget nem jelentő, “szórakoztató” nyomvonalú. Nehézséget csupán a pincebejárathoz vezető 10 méteres rámpa jelenthet, amely némi bringás rutint azért igényel. A versenypálya talaja vegyes összetételű: füves, kavicsos, aszfaltos, salakos, macskaköves és föld utak, a föld alatt helyenként csúszós beton és némi nedves föld.
Bárki rajthoz állhat az életkorának megfelelő kategóriában, aki betöltötte a 14. életévét. (A rutinnal rendelkező fiatalabb versenyzők esetében egyedi elbírálás alapján kivételt teszünk.)

FIGYELEM!
Helyszíni nevezés nincs a versenyre, ezt előzetesen lehet csak megtenni, a hegyibringa.hu oldalán a Mountainbike Challenge sorozat közös nevezési felületén. További nevezési információk, az elfogadott nevezések listája és további pályainformációk (pl. pályarajz) a verseny honlapján a www.underworldkupa.hu oldalon találhatók.

– nyp –

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása