Fel

Buli-suli – Duna menti osztálykirándulások

paks1

Buli-suli – Duna menti osztálykirándulások

Mondani sem kell, mennyivel jobban megmarad a gyerekekben mindaz, amit sajátmaguk láttak-hallottak, kipróbálhattak vagy megtapasztalhattak, annál, amit tankönyvből próbálnak elsajátítani.

 paks2

Felejthetetlen kalandok várják a diákokat és tanáraikat Pakstól Mohácsig, a Római kortól a XXI. századig. Utazásuk során csónakáznak, halat fognak, megnézik, hogy őrölték vízimalommal a búzát, megismerik a gemenci erdő növény- és állatvilágát, megtudják, milyen volt „Szekszárdon születni, színésznőt szeretni” majd részesei lehetnek a sokacok által életre keltett Busójárásnak. Betekinthetnek a XX. század egyik legnagyobb találmányának, az atomerőmű működésének világába és kipróbálhatják a legizgalmasabb fizika kísérleteket is. Megküzdhetnek a barbárokkal, lóhátra pattanhatnak, mint honfoglaló atyáink hogy aztán részesei legyenek a mohácsi csatának és végül a Szent Korona kupolájából eléjük táruló látványt vigyék magukkal emlékbe.

 

1. nap: Paks

Történelem óra

A római korral ismerkednek meg a diákok a kiállítás megtekintése és múzeumpedagógiai foglalkozások révén. Érdekes vetítésekkel – Lussonium, a római hadsereg felépítése, Pannonia provincia, római nő és a divat témakörökben – valamint izgalmas foglalkozásokkal – fegyver- és ékszerkészítés, római kori játékok, öltözködés fényképezkedéssel – okítják és szórakoztatják a diákokat.

A rendhagyó történelemóra felső alsó- és felső tagozatosoknak valamint gimnazistáknak egyaránt ajánlott, a foglalkozások menetét és az előadások szövegét a korosztálynak megfelelően alakítják.

További információ kérhető: czinkdora@paks.hu

Fizika óra

Az Atomenergetikai Múzeum kétféle programot ajánl az intézménybe látogató általános és középiskolásoknak: „A fizika nagyszerű, mert egyszerű” (e mondat Teller Edétől származik) című foglalkozáson résztvevő diákok fizikai kísérletsorozatot láthatnak.

A középiskolásoknak szánt fizikaórák címe: „Múltunk energiái – jövőnk energiája”, mely az őskortól napjainkig nyújt betekintést az energiafelhasználási szokásainkról. A másik program játékosan gyarapítja az általános és középiskolások tudását az atomerőműről és az atomenergia békés felhasználásáról.

 

2. nap: Kalandozás Tolna megyében

Néprajz óra

Paksról elindulva a Tolnai Kékfestő Műhelyt és Múzeumot érdemes célba venni, mely több mint 200 éve foglalkozik kékfestő anyagok készítésével és feldolgozásával. Immár a hatodik és hetedik generáció dolgozik itt az eredeti gépekkel és mintákkal. A 150-200 éves nyomómintákat, gépeket, köztük a világszámnak minősülő 11 tonnás mángorlót is bemutatják. A mintázást is ki lehet próbálni. A múzeum márciustól októberig fogad vendéget, előzetes bejelentkezés a látogatás előtt 2 héttel.

paks6

Testnevelés

A következő program a túrakenuzás a Sió csatornán a Szekszárd-Palánki Vízitúra Bázistól Medináig (18 km). A túrát Jámbor Attila, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok maratoni kajakos vezeti.

Néprajz óra

A Sió- és a Sárvíz által körbehatárolt település, Sióagárd a „bezártságának” köszönhető egyedi népviselettel és a szorosan hozzá tartozó hímzésvilággal rendelkezik, melyet a Hímzésmúzeum egyedi gyűjteményén keresztül ismerhetnek meg a látogatók. A múzeum az év minden napján nyitva tart, előzetes bejelentkezés szükséges.

Itt, a Sárköz szívében érdemes ellátogatni a decsi Babamúzeumba, a Sárköz hagyományait, szokásait, népművészetét babákon bemutató kiállításra.  Farkas Lászlóné Pál Bözsi néni, decsi népművész által készített népviseleti babaruhák mellett a hagyományos motívumokkal díszített húsvéti hímestojások, festett bútorok, népi kerámiák is magukon viselik keze munkáját. Bözsi néni el is meséli, mi mire való, milyen szokáshoz kötődik, hogyan éltek régen a faluban az emberek.

3. nap: Szekszárd

Irodalom óra

A rendhagyó irodalom órán idegenvezető ismertet meg Szekszárd híres irodalmáraival. A séta során ellátogatunk Babits Mihály szülőházához az emlékmúzeumba, ahol belelapozgathatunk a Babits család fotóalbumába, böngészhetjük a költő kézírását. A kisebbek játékos formában ismerkedhetnek Babits költészetével.

A Babits Emlékház szomszédságában található az Irodalom Háza Mészöly Miklós Múzeum, ahol valósághűen tárul elénk Mészöly Miklós és Polcz Alaine budapesti lakása.

paks5

Innen néhány perces sétával érhetjük el a Garay teret, a közepén Garay János szobrával. A költő Háry János alakját emelte az irodalomba és nem utolsósorban többször megénekelte a szekszárdi bort. A tér szomszédságában álló ház falán emléktábla hirdeti Garay soraival a költő egykori szülőházának helyét.

További információ kérhető: szekszard@turinform.hu

Biológia óra

A Pörbölyi Ökoturisztikai Központban kiállítás vár az ártéri erdő élővilágáról, a Sárköz néprajzáról, az erdészet tárgyi emlékeiről, majd kisvasúttal kirándulhatunk a Gemenci erdőben. Megtekinthetjük a halászati bemutatóhelyet és a tanösvényen megismerkedhetünk az erdő állat- és növényvilágával. A madármegfigyelő toronyból megfigyelhetjük az időszakos vízjárású tavon élő vízimadarakat. A kisvasútról visszafelé érdemes leszállni a nagyrezéti vadmegfigyelőnél, ahol megfigyelhető az erdő két nagyvadja, a vaddisznó és a gímszarvas is.

paks1

4 nap: Mohács és Béda-Karapancsa

Néprajz óra

Kulturális túra Mohácson, gazdag programmal: Fogadalmi Emléktemplom megtekintése (a nemzeti összefogást jelképező bizánci stílusú katolikus templom), Kanizsai Dorottya Múzeum (Mohács sokszínűségét bemutató állandó néprajzi kiállítás), Népi iparművész fazekas műhelyének meglátogatása, a busójárás hangulatát hűen megidéző Busóudvar megtekintése, Szent Miklós Vízimalom – mohács azon kevés vízimalmainak egyike, melyben ma is malomkővel történik az őrlés.

További információ kérhető: mohacs@turinform.hu

Biológia és földrajz

Kerékpár- és gyalogtúra a Dél-Dunántúli Nemzeti Park Béda-Karapancsai Tájegység tanösvényén (fehér gólya nyomában, ártéri erdők mélyén, vizek rejtélyei, rétek világa). Mohácson többféle kerékpárt is lehet kölcsönözni, a modernek mellett múzeális értékű, felújított veterán kerékpárokat!

 

A kerékpározás után következhet egy lovaskocsis túra a kölkedi Fehér Gólya Múzeumba, mely európai viszonylatban is egyedülálló. A múzeumban a látogatók élményt adó tárlatvezetés keretében ismerkedhetnek meg a gólyák életmódjával, vándorlási szokásaival, valamint a gólyagyűrűzés módszereivel. Költési időszakban a környező villanyoszlopok fészkeiben élőben is megtekinthető a gyönyörű madár.

 

Történelemóra testközelből

Az 1526. augusztus 29-i mohácsi csata helyszínén, régészeti feltárásokat követően, 1976-ban nyílt meg a Történelmi Emlékhely. A park területe 1700 katona végső nyughelye. A tömegsírok között II. Lajos király, Szulejmán szultán, Tomori Pál, Kanizsai Dorottya, és sok-sok névtelen vitéz fából kifaragott szobrait láthatjuk. Megkondíthatjuk a kis lélekharangot, amelynek hangja tovább fokozza a sírkert magasztos hangulatát.

A Szent Koronát formázó új impozáns kiállító- és kilátóépület több szinten ad helyet kiállításoknak, melyek között a korabeli fegyverek ugyanúgy megtalálhatóak, mint a technika XXI. századi színvonalának köszönhető interaktív terepasztal. A kupola formájú felső szinten lévő kilátóból a vendégeknek lehetőségük nyílik a magasból megtekinteni a virágot formázó sírkertet.

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása