Fel

Csukás István 80

csukas4

Csukás István 80

 

Mesés nap április 2-a a naptárban. Mesés, mert nemcsak Hans Christian Andersen született ezen a napon, hanem Csukás István is, aki idén a 80-ik születésnapját ünnepli.
pixel

pixel

csukas5

Ha megkérdeznénk az utca emberét, hogy soroljon fel mesehősöket, akkor a felsorolásból biztosan nem hiányozna Süsü, Pom-Pom, vagy Mirr-Murr, akik mind Csukás István „gyermekei”. Nemzedékek nőttek fel ezeken a meséken és ezekkel a mesehősökkel. S ahogyan szüleik, nagyszüleik, a mai gyerekek is szívesen nézik, hallgatják a kedves-izgalmas történeteket. Mesehősei halhatatlanná tették őt is, pedig Csukás István pályája elején nem is akart a mesékkel foglalkozni. A véletlen sodorta ebbe az irányba, amikor a hatvanas évek közepén Kormos István író arra biztatta, hogy próbálja ki ezt a műfajt. Ettől kezdve sorra jelentek meg verseskötetei, gyerekregényei, mesekönyvei – mindannyiunk örömére.

 

Elmondhatja magáról, hogy még Hollywoodot is meghódította: Keménykalap és krumpliorr című ifjúsági regényének tévéfilmváltozat 1975-ben elnyerte a hollywoodi X. televíziós fesztivál nagydíját és Az Év Legjobb Gyermekfilmje címet is. Mi pedig szállóigeként idézgetjük Lópici Gáspár, vagy Bagaméri mondatait. Vagyis igazi klasszikus lett már életében!

 

httpwww-hir24-hurootsharedpictures20120228csukas-istvan1.jpg

Boldog Születésnapot!

 

Csukás István, 80 évvel ezelőtt, április másodikán született. Az ünnep örömére csokorba gyűjtöttük meséit, verseit, és a Mese.Tv-n látható filmjeit:

Elefántmese

Hóember

Viziló

A nagy papucstolvaj

Sünbalázs

Egérmese

Január lekocog a lépcsőn

Mackómese

Nyuszi mese

Rókamese

Sünmese

 

 

Gyermekkönyvek Nemzetközi Napja

Minden bizonnyal a véletlen műve – bár a gazdag, és mai napig gyarapodó életmű láttán lehet, hogy ez mégsem teljesen véletlen – de Csukás István születésnapja egybe esik a nagy dán meseíró Hans Christian Andersen születésnapjával, aki 1805-ben szintén ezen a napon látta meg a napvilágot. Az ő történetei a biedermeier kor legjelentősebb meséi, s a világ minden országában ismertek. A nagy meseírót övező tiszteletadás része, hogy az 1967 óta az ő születésnapján ünneplik világszerte az International Children’s Book Day-t, azaz a Gyermekkönyvek Nemzetközi Napját. Emlékét élteti a nevét viselő kitüntetés is, a Hans Christian Andersen Award.

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása