Fel

DIAFILM – szemle előtt és után

diafilm1

DIAFILM – szemle előtt és után

Szeptembertől újabb izgalmas kiadványokkal bővült a Diafilmgyártó Kft. kínálata. Négy új film bemutatója már lezajlott, most a felújított kiadványok szemléjére kerül sor 2016. 10. 09-én 11 órától az Art+Cinemában (1073 Bp, Erzsébet krt. 39.)

pixel

pixel

 

Csehné Lendvai Gabriella, a kft. ügyvezetője mesél az új kiadványokról  :

 

dia-borsi

Borsi az erdőben

Idén szerettük volna a hangszerek/zene témát kicsit körbejárni, feldolgozni, így kerültünk kapcsolatba Gáll Viktória Emesével, a Ringató-mesék szerzőjével. Vikivel történt beszélgetéseink során megállapodtunk, hogy két diafilmet is készítünk, egyet a legkisebbeknek, akiknek még a világ megismerése és a fülbemászó kis rigmusok a legfontosabbak – így született a Borsi az erdőben –, és egy kicsit fordulatosabb történetet, a nagyobbaknak. Ez lett a Borsi szüretel, amiben már felbukkannak hangszerek és zenészek is. Ringató-mese lévén pedig természetesen a filmek végén egy-egy népdal kottája is olvasható, ami segítheti a közös éneklést. Mindkét történet a tacskólányhoz és gazdijához, a zenész Vicához kötődik és mindkét diához Szert-Szabó Dorottya készítette a csodálatos grafikákat.  Csak diafilmen lesz olvasható a két mese!

 

dia-peteresafarkas

Péter és a farkas

Még a zenénél maradva, elővettük archívumunkból és felújítottuk a Péter és a farkas című diafilmet (rajzok: Rákosy Anikó) A művet Prokofjev gyermekeknek írta, első sorban a hangszerek megismertetése céljából. A zeneműben minden szereplőt egy-egy hangszer személyesít meg, mely hangszerekről a diafilm végén egy kis rajzos ismertetőt is mutatunk. Az izgalmas történethez a diafilm-szemlén zenei részleteket lejátszunk.

dia-kippkopp

Kippkopp és a többiek

Marék Veronika népszerű mesefiguráival, Kippkoppal és Tipptoppal most készült először diafilm. A mérges mókus, A vijjogó bagoly és Az ugrabugra nyúl címet viselő kedves történetek sok tanulsággal szolgálnak feledékenységről és türelemről, párkeresésről és segítőkészségről, találékonyságról és barátságról. (Kippkopp és a többiek (3 mese))

 

dia-momo

Momo és az igaz barátság

A tavalyi Aranyvackor pályázaton találkoztam először Momo, a kismajom történetével.  Sárvári Töttős Györgyi kicsiknek szóló, remek meséje és Bánkövy Kata színpompás rajzai diafilmre kívánkoztak, így született meg a Momo és az igaz barátság című diafilmünk. A mese azt tanítja, ha a szívedre hallgatsz, megleled az igaz barátot.

 

dia-dzsungel

A dzsungel meséje

A dzsungel meséje is hasonló környezetben játszódik, és hasonlóan komoly téma körül forog: van-e igazság a földön. Nehéz kérdés, amire a ravasz róka elgondolkodtató megoldást ad.  A kicsit nagyobbaknak szóló, indiai mese csodaszép illusztrációkkal készült.

 

dia-sicc

Sicc az iskolában

Mind Sicc, mind Dia Dani sorozatunk egy-egy új epizóddal bővül. Közkedvelt mesehőseink ezennel új vállalkozásba fognak:  Sicc iskolát nyit a dombon, (Sicc az iskolában (írta: Kálmán Jenő, rajzolta: Tankó Béla) Dia Dani pedig egy robotgéppel kísérletezik. (Dia Dani kalandja a gépemberrel (Macskássy Gyula és Várnai György meséje és rajzai, rímbe szedte: Romhányi József) Hogy vajon milyen sikerrel, azt megtudhatjuk a diafilmekből.

dia-dani

Dia Dani kalandja a gépemberrel

 

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása