Fel

Egyszerre adni és kapni

Egyszerre adni és kapni

A régi mondás szerint jobb adni, mint kapni. Ennél már csak az lehet jobb, ha egyszerre adni és kapni is lehet. Erre nyílik lehetőség a Nagy Cartoon Network Játékcserén december 18-án, az Arena Plazában.

Ajándékozz, hogy megajándékozzanak!

A Cartoon Network rendezvényének ötletadó gondolata, hogy minden gyerekszobában lapulnak megunt, de még jó állapotban lévő játékok, amelyek mások számára felbecsülhetetlen értéket képviselhetnek, esetleg tökéletes karácsonyi ajándéknak bizonyulhatnak. Továbbá azt is tudjuk, hogy a gyerekek talán mindennél jobban szeretnek csereberélni, éppen úgy, mint a Gumball csodálatos világa című rajzfilm két főhőse, Gumball és Darwin. A Nagy Játékcsere tematikája így a Cartoon Network első európai gyártású sorozatára, a Gumball csodálatos világára épül, amely a 2011. november 27-én Londonban elnyerte a British Academy Children’s Awards-on (a BAFTA gyermek-díja) a legjobb animációnak és legjobb forgatókönyvnek járó díjat.

Szabad a pálya

A Nagy Cartoon Network Játékcserén bárki részt vehet, aki magával hoz két megunt, de még jó állapotban lévő játékot vagy mesekönyvet! Az egyik darab felkerül egy hatalmas játékos polcra, ahol aztán új gazdára talál, a másik pedig a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat jóvoltából olyan gyerekekhez kerül, akiknek különben nem jutna ajándék a karácsonyfa alá.

Nagy nevek, nagyszerű programok

A Nagy Cartoon Network Játékcsere-akciót több magyar közéleti személyiség, többek közt Haumann Petra színművésznő, R.Kárpáti Péter színművész és Puskás Peti is támogatja játék-, CD-, valamint könyvfelajánlással. A színpadon egész nap remek programok várják a családokat: adventi zenés műsor, Szabó Kitti és Barna Zsombor vidám gyermekműsora, a Mikulás bácsi bajban című mesejáték, Gumball és Darwin, a Cartoon Network sztárjai, valamint a műsorvezetők, MCDC és Jammal, a Csillag születik egykori díjazottjai. Gumball karácsonyi műhelyében pedig különleges karácsonyfadíszek, mézeskalácsok készülnek a Cartoon Network karácsonyfájára.

Nagy Cartoon Network Játékcsere

Arena Plaza, 2011. december 18., 10:00 -17:00

PROGRAM:

10.00-11.00: regisztráció, játékok beadása

10.00-17.00: Gumball kézműves műhelye

11.00: Szabó Kitti és Barna Zsombor – adventi gyermekműsor

11.30: Mikulás – Cartoon Network kvíz

12.00: Mikulás bácsi bajban – interaktív színdarab

13.00: Mikulás – Cartoon Network kvíz

14.00: Adventi ének Pauer Krisztával, Rátonyi Krisztával és Czető Rolanddal

15.00: MCDC, Jammal

16.00: Cartoon Network kvíz

Műsorvezető: MCDC

 

További informació: www.cartoonnetwork.hu/karacsony

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása