Fel

Együtt lenni jó! – Gyermekirodalmi Fesztivál hatodszor

Együtt lenni jó! – Gyermekirodalmi Fesztivál hatodszor

A Művészetek Palotája ad otthont április 30. és május 2. között a mesekönyvek majálisának, melyen élőben találkozhat és játszhat, mókázhat írókkal, rajzolókkal a közönség. Részt vehet szakmai konferencián, koncerten, mesét hallgathat az Örkény színház színészeinek előadásában, avagy premier előtt megnézhet pár epizódot M. Tóth Géza készülő rajzfilmsorozatából, a Bogyó és Babócából.

 

A legmesésebb családi majális

 

A kortárs magyar gyermekirodalom legnagyobb seregszemléje egy igazi családi fesztiválnak ígérkezik, ahol főszereplő a mese, a játék, de az is kiderül, nem gyerekjáték gyerekkönyvet írni, rajzolni és kiadni. „Szeretnénk programjainkkal betölteni a MÜPA hatalmas tereit, s így több mint száz különböző esemény, több mint száz író, több mint száz illusztrátor várja a látogatókat. Szemben más könyves fesztiválokkal, a hangsúly itt az alkotókon, a személyes találkozásokon van.” – mondja az alapító-főszervező Sándor Csilla. Sugallja ezt a fesztivál mottója, az „Együtt lenni jó!” is, mely a családi együttlétre is utal, s ezzel a címmel családoknak hirdettek alkotó pályázatokat. A fesztivál keretében érdekes és fontos szakmai előadások, kerekasztal-beszélgetések is várják az érdeklődőket, széles tematikában az olvasóvá neveléstől a gyermekkönyvkiadás helyzetén át egy lehetséges gyermekirodalmi intézet felállításáig.

 

 

Tündérek és varázslók testközelben

 

A fesztiválnak stílszerűen nem háziasszonya, hanem tündére lesz D. Tóth Kriszta személyben, aki élete legszebb, legjobb titulusának tartja ezt. A szerepet pedig azért is vállalta el, mert úgy látja fel kell hívni a figyelmet arra, hogy létezik értéket hordozó magas művészi színvonalon megvalósuló kortárs gyermekirodalom, és gyermekkönyvkiadás. A boltok polcain, a rendkívül széles kínálatban viszont alig találni a minőséget, itt azonban meg lehet azt ismerni. A művészetet az illusztrátor „varázsolja be” a gyerekszobába – a mesekönyvek, verseskötetek képei segítségével – így nagyon nem mindegy mivel találkozik gyermekkorában – mondja Paulovkin Boglárka, illusztrátor, aki a „Mesepiac” szervezője, házigazdája, melynek célja, hogy az alkotók – kiadók egymásra találhassanak új könyvterveikkel.

 

 

Az évtized legjobb gyermekkönyve

 

A kortárs gyerekirodalomra hívja fel a figyelmet az „Évtized ötven legjobb gyermekkönyve” akció is. Ennek keretében az Írószövetségtől a könyvtáros egyesületeken át a Petőfi Irodalmi Múzeumig húsz intézmény, szervezet, szerkesztőség tett ajánlást 50-50 magyar gyermekkönyvre, melyek az elmúlt évtized során jelentek meg. A szakma „Top50”-es listája a Gyermekirodalmi Fesztiválra jelenik meg, ám az interneten – a www.egyszervolt.hu/gyerekkonyv-szavazas2010 oldalon a közönség is szavazhat a könyvekre, s az online szavazás végeredménye is a Gyermekirodalmi Fesztiválon derül ki.

 

 

Bogyó és Babóca ősbemutató

 

A családi – gyermek fesztiválokról elmaradhat színpadi előadások, kézműves foglalkozások mellett – melyek keretében például saját könyvet is készíthetnek a gyerekek – a társművészetek is igazi csemegékkel szolgálnak. Például itt lesz az ősbemutatója a KEDD animációs stúdió Bogyó és Babóca című rajzfilmsorozatának, avagy kivetítőn látható a MOME Animáció szak és a Mese.tv összefogásában készült Versfilmek sorozat is, mely kortárs gyerekverseket – dalokat mutat be rajzfilmeken.

 

 

Arccal a gyerekek felé

 

A Gyermekirodalmi fesztivál az Európai Unió Szegénység és a Társadalmi Kirekesztettség elleni Küzdelem Nemzetközi Éve kapcsolódva hirdette meg művészek számára alkotó pályázatait, melynek – a hazai viszonylatban kiemelkedő, több százezer forintos mértékű díjait – hazánk egyik nagy energiaszolgáltató cége ajánlotta fel, mely egyben az esemény fő támogatója is. Mint Kutas István, az E-On Hungária médiakapcsolati és PR vezetője elmondta: nem egyedi támogatásról, hanem a cég támogatási filozófiájáról van szó: céltudatosan a gyerekek, és a gyerekeknek szóló alkotások felé fordulnak, hogy a felnövekvő generáció felnőtt korában műértő közönséggé válhasson.

 

 

A programok, s egyéb információk megtalálhatók a VI. Gyermekirodalmi Fesztivál honlapján: www.egyuttlennijo.net

 

 

 

Nyulász Péter

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása