Fel

Elment a nagy mesemondó

images

Elment a nagy mesemondó

Mesét mondani különleges. Elvarázsolni a hallgatót, hogy körülötte csend legyen, hogy éljen a varázslat, a mese. Szabó Gyula igazi mesemondó volt, ha ő mesélt zengett, élt a mese. Ám a nagy  mesélő most elment, hangja mégis továbbél közöttünk, bennünk visszhangzik, s a mesékben örökké megtaláljuk.

Mese a neten

Abban a szerencsés helyzetben lehetettünk, hogy amikor az  Egyszervolt.hu oldalt elindítottuk, akkor Szabó Gyula is segített kicsi csapatunknak. Az első mesefelvételeken ő szólaltatta meg a magyar népmeséket. Mikor hívtuk, rögtön jött, nem is kérdezte, hogy miért pont mese, miért pont népmese. Leült a gyerekek közé, akikkel rögtön megtalálta a hangot. Kezébe vette a nagy mesekönyvet, s a kicsik szájtátva hallgatták a történeteket. Mesélt Gergő Juhász kanaláról, a Dióbél királykisasszonyról, vagy épp a Kevély Kerekiről.

imgres

Hang és mese

Az ő hangja a korábbi Magyar népmesék c. sorozatokból lett a leghíresebb, így nem is volt kérdés, hogy ki más mesélhetne nálunk, mint ő. Színészi karrierje során is alkata és jellegzetes orgánuma miatt sok népi hőst formált meg, de más szerkörben is láthattuk. Sokat játszott színpadon, Shakespeare, Molnár Ferenc, Katona József műveiben, hogy  csak egy párat soroljunk fel. Filmben is sokszor láthattuk, talán amire a legtöbben emlékeznek, az a Tenkes kapitányában megformált Buga Jakabja. Jellegzetes hangja a magyar népmesék rajzfilmsorozat mellett más filmekben is fontos szerepet kapott. Ő keltette életre dr. Bubót, Frakkot, vagy épp Pumukli barátját is, Éder mestert. S, akkor még Colombo hangjáról nem is beszéltem.

A színész 84 éves korában hunyt el, szerettei között otthonában.

Nyugodjon Békében Gyula bácsi!

 

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása