Fel

Fotózz zöldet!

Fotózz zöldet!

Kezdődik a nyári szünet, így a gyerekek remélhetőleg minél több időt töltenek a szabadban, ahol az egyéb tevékenységek mellett remek fotók készítésére is lehetőség nyílik.

 

A Zöld Gondolat Lovagrend fotópályázata a 10-14 éves tanulóktól olyan fényképeket vár, amelyek a természet, illetve az élővilág sokszínűségét mutatják be; egy másik kategóriában pedig olyanokat, amelyek a környezettudatos gondolkodásról, ember és természet viszonyáról szólnak.

A nem is olyan titkos társaság felhívásában leírja:  Ember és természet címmel olyan fényképek bemutatását, elkészítését díjazza majd, amelyek jól visszaadják a természet szépségét.

 

 

 

 

A középkorba látogathatnak a nyertesek

 

Mindkét témában két fordulóban lehet pályázni: a szervezők június 10. és 25., valamint július 12. és 30. között várják az alkotásokat, amelyekre a határidő után még két hétig lehet szavazni a Zöld Gondolat Lovagrend honlapján. A pályázók mindkét fordulóban egy-egy képet küldhetnek a fotopalyazat@zoldgondolat.hu e-mailcímre, nevük mellett életkoruk és iskolájuk megjelölésével. A fotókat RGB színrendszerben, JPG formátumban lehet feltölteni, maximum 3072×2304 pixel méretben.

 

Az egyes fordulók nyertesei négy, második helyezettjei pedig két főre szóló belépőt kapnak a bikali Élménybirtokra, amely Magyarország első tematikus élményparkjaként hirdeti magát. A birtok színészek, kézműves mesterek, lovászok és madarászok segítségével idézi meg a középkort, látványos programokkal várva az egész családot. A mindennapos programnak éppúgy a részét képezi históriás énekek előadása és hangszerbemutató, mint a lovak és madarak mutatványai.

 

 

Zöld Gondolat Lovagrend: személyes példával a környezetért

 

A Zöld Gondolat Lovagrend azzal a céllal jött létre 2000-ben, hogy alakítsa a magyar lakosság környezettudatos gondolkodását és magatartását – ehhez egy olyan kommunikációs programot hívott életre, amely a személyes példáknak biztosított nyilvánosságot. A 2009-es év aztán új impulzust adott a munkának, a szervezet a környezet- és energiatudatos vállalatirányítás támogatása mellett is elkötelezte magát. A lovagrend – a pályázati tanácsadástól kezdve a minőségbiztosítási rendszerek kiépítéséig – különféle szolgáltatásokat nyújt az érdeklődő cégeknek.

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása