Fel

Grand Prix

Grand_Prix_postamenet

Grand Prix

A vasúti közlekedés legendás feltalálójára, Stephenson-ra emlékezve idén tizenharmadik alkalommal rendezi meg a Közép-Európai Gőzmozdony Grand Prix-t a budapesti Vasúttörténeti Park.

Gőzmozdonyok a színen

A magyar mozdonyvezetők legjobbjai mellett Ausztria és Szlovákia legnagyobb rutinnal rendelkező gőzmozdonyvezetői mérkőznek meg. A mozdonyverseny során nemcsak gyorsaságukat, de ügyességüket is összemérik az angol posta, a sörmenet és a tűzoltás – kisasszonyok kiszabadítása versenyszámokban. A mozdonyok erőpróbája mellett megválasztják a nap „Mozdonyszépét.” Az étkezőkocsikon minden nemzet sajátos konyhájával várja a különleges ízekre vágyókat.

Grand Prix_résztvevők

 

Stephenson álma

George Stephenson 1815-ben szabadalmaztatott járműve nagy karriert futott be. Az egymástól jelentősen eltérő konstrukciók közül a legjobbat egy verseny során szándékoztak kiválasztani. Az 1929. Október 6-án megrendezésre került Rainhil-i mozdonyverseny alkalmával Stephenson Rocket nevű mozdonya messze maga mögé utasította a rendezvény többi résztvevőit. Ezzel Stephenson örök időkre beírta magát a történelembe.

Ma már természetesen nem a jármű konstrukciók közti különbségtétel, hanem sokkal inkább a mai mozdonyvezetők gőzmozdony-vezetési rutinjának tesztelése a cél. A mozdonyverseny során nemcsak gyorsaságukat, de ügyességüket is összemérik a mozdonyvezetők az alábbi versenyszámokban:

Angolposta: az „angolposta” versenyszám azt a korszakot idézi, amikor a levélküldemények eljuttatása a vasút legfontosabb feladatai közt szerepelt. A gyorsvonatok csak a nagyobb településeken álltak meg. A kisebb helyeken a fel-és leadási feladatot tehát úgy kellett megoldani, hogy a jármű mozgásban maradjon. A vágány mellett elhelyezett csomagot ezért egy speciális szerszámmal emelik be – erre gőzmozdony esetében megfelel a szítóvas – és egy (szintén a vágány mellett elhelyezett) kosárba kell dobni.

Sörmenet: az egyik leglátványosabb attrakció, mely során a gőzmozdonyt olyan finoman kell “vezetni”, hogy a csatlórúdjára helyezett sörös doboz le ne essen. A gőzmozdony működésének legplasztikusabb erőkifejtő eleme a csatlórúd. A gőzbeömlést még jól beállított rudazat mellett sem könnyű feladat olyan finoman szabályozni, hogy a jármű a legkisebb rángás nélkül tudja megtenni a megszabott mintegy száz méteres távot.

Tűzoltás és kisasszonyok kiszabadítása: a próba során a vágány mellett égő tárgyat kell eloltani a mozdonyból vett vízzel. A feladat második része pedig a sínekhez láncolt kisasszonyok kiszabadítása.

A rendezvény egyik különleges színfoltja a szombat délelőtt megrendezésre kerülő „Aranycsákány krampácsverseny”, melynek kapcsán bepillantást nyerhetünk a vasúti pályaépítő dolgozók nehéz munkájába.

A versenyeket követően a közönségnek lehetősége nyílik utazni a külföldi gőzmozdonyokon. A rendezvény alatt a Vasúttörténeti Park interaktív programjai közül egész nap kipróbálható a népszerű kerti vasút.

Az Étkezőkocsik Fesztiválján szolid árakon megkóstolhatjuk a nemzetek konyhának specialitásait.

Helyszín: Vasúttörténeti Park (1142 Budapest, Tatai utca 95.) www.vasuttortenetipark.hu

 

 

 

 

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása