Fel

„Gyere Gyuri Győrbe” a Győrkőcfesztiválra

„Gyere Gyuri Győrbe” a Győrkőcfesztiválra

Július első hétvégéjén átveszik a gyermekek az uralmat Győr városa felett. A Vaskakas Bábszínház szervezésében megrendezendő 3. Győrkőcfesztivál július 2-4 között a gyerekprogramok színes kavalkádjával várja a városba látogatókat. A szervezők Fesztiváltündérük közbenjárásával varázsolják mesebirodalommá Győr patinás utcáit, tereit. Koncertek, bábszínház, meseutca, meseházak, óriásmesekirakó és Dunakavics festés, csak néhány érdekesség a fesztivál különleges programjai közül.

 

Valóra vált egy álom

 

„Kocsis Rozi a győri Vaskakas Bábszínház igazgatónője álmodta meg a fesztivált, mellyel egy gyerekkori álmát szerette volna valóra váltani. Győr városát egy mesevilággá varázsolni, ahol egy hétvégére minden a gyerekekről szól” mesél a kezdetekről Antal Imre a fesztivál egyik szervezője. S az álom Győr Város Önkormányzat vezetésének támogatásával valóra vált. Ma már a Fesztivál megnyitóján Borkai Zsolt polgármester adja át a gyerekeknek a város kulcsát és ezzel kezdetét veszi a három napos mesés kavalkád.

 

A Győrkőcfesztivál széles győri összefogás, együttműködés eredményeképp lett sikeres rendezvény. A szervezők célja, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartája a „gyermek érdeke mindenek előtt” alapelvének jegyében egy 3 napos, a gyermeki személyiség kibontakoztatására törekvő kulturális tudatosságát és önkifejező képességét erősítő, közösségben átélt, családokat megszólító fesztivált hozzon létre.

 

A Városvezetés jelentős anyagi támogatása teszi lehetővé a fesztivál ingyenességét, hisz alapvető cél,hogy minél szélesebb réteget szólítsanak meg, aktivizáljanak, s minél több gyerkőc vehessen részt a fesztiválon a szociális háttértől függetlenül

 

 

Fesztiváltündér

 

„Az idei év különlegessége, hogy Szalóki Ági személyében hivatalos fesztiváltündért is avathattunk, szárnyakkal és minden szükséges kellékkel felszerelve. Az énekesnő a múlt évben is járt már a fesztiválon, ami annyira megtetszett neki, hogy ebben az évben ő maga jelentkezett nálunk” mondja Antal Imre. Idei kuriózum még továbbá, hogy az anyagi támogatáson túl Győr város Önkormányzata idén először szervezte meg a Győrkőcolimpiát, ahol labdarúgás kézilabda, úszás, atlétika sportágakban mérhetik össze erejüket a résztvevők

 

 

Hozz egy képet

 

A gyerekek regisztrációja egy mosolygós fotó ellenében átadott gyerkőckarszalaggal történik, mely viselőjét minden Győrkőcprogram és szolgáltatás ingyenes igénybevételére jogosítja. (A karkötőre az egyik szülő telefonszáma is felkerül, így a tömegben elkóborló, elsodródó gyerekek problémáját is megoldja a karszalag). „A második Győrkőcfesztiválon már több mint 9000 regisztrált gyerek volt, akiknek mosolygós fotóiból 15 nagy tablót készítettünk. Ezek felkerültek a győri vár falára. Idén hasonló tablók készítését tervezzük, melyekről remélhetőleg még több gyerek fog visszamosolyogni ránk” mondja Antal Imre szervező. Míg az első fesztiválon főleg győriek vettek részt, tavalyra megteltek a városi és Győr környéki szállodák, s a rendezők remélik, hogy az idei évben a regisztrált gyermekek száma meghaladja a tízezret, mely természetesen minimum ennyi felnőtt résztvevőt is feltételez.

 

 

Varázslatos programok

 

A 10 helyszínre szervezett komplex programok a gyermeki világ minden szegmensét felvonultatják: a klasszikus befogadói, művészi élményt átélő szereptől (előadások, koncertek, mutatványok, bábszínházak) az aktív alkotó kreativitásig (kézműves játszóházak; ügyességi sportjátékok; észpörgetők, logikai játékok, szerepjátékok). A fesztivál szerkezetét szimultán megoldások jellemzik. A belátható, könnyen bejárható belvárosi helyszíneken (Radó sziget – Vár alatti sétány – Víziszínpad – Rába part – Rába kettős híd) egyszerre, egyidőben folyamatosan, szombaton reggel 10-től este 8-ig, vasárnap reggel 10-től este 6-ig kínálják a gyerekeknek a programot.

 

Ilyen érdekes program lesz például a Furfangos sétányon, ahol a gyerekek a fizika csodáival, játékos tudománnyal és óriás táblajátékokkal ismerkedhetnek, lélegzetelállító biciklis mutatványokon táthatják szájukat, s Pöttyös Kapitány hajósinasává válhatnak a Túró Rudi hajón. Máshol, a Vizitündér szigeten a Meselabirintusban tekereghetnek a gyerekek, ahol ráadásul törpeházak színesednek, vízibombával hűsíthetik magukat, pillepalackból mesebútort varázsolhatnak, zsonglőrködhetnek, szőhetnek, fonhatnak kis kézművesként. Természetesen a fesztivál programjából nem hiányozhatnak a koncertek, színházi, bábszínházi előadások, melyekre a szervezők az ország számos városából hívtak meg előadókat, szem előtt tartva, hogy a minőségi magyar gyermekkultúra képviselői jussanak el Győr városába.

 

 

Végtelen szőnyeg és Győrkőc kiállítás

 

Kustán Melinda textiltervező iparművész nagy csodára készül. A gyerekekkel közösen elkészíti a fesztivál Végtelen szőnyegét. Az iparművésznő a fesztivál kezdetére elkészít egy kb.: 40-50 méteres szőnyeget, melyet aztán a három nap alatt a gyerekek tovább szőhetnek, fonhatnak, minden egyes részvevő ott hagyhatja kicsiny kéznyomát a fesztiválon. Idén kerül először megrendezésre Győrkőcfesztivál keretein belül a „Gyere Gyuri Győrbe” címmel az a szabadtéri kiállítás, ahol 200 színes rajz, festmény kerül kiállításra. Mind-mind olyan mű melyet a győri gyermekek készítettek Győr városának szépségéről. A fesztivál idejére számos szálloda és étterem különböző gyermekkedvezménnyel várja a Győrbe látogatókat, a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. kedvezményes menetjegyeket biztosít a fesztiválra érkező családoknak. A fesztivál karszalagjával a gyerekek idén ingyenesen látogathatják a győri állatkertet és uszodát is.

 

 

 

Szűcs Dóra

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása