Fel

Gyerekfesztivál Weöres-versek jegyében

szancs1

Gyerekfesztivál Weöres-versek jegyében

 

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága hívta éltre és ennek megfelelően kiemelt projektként kezeli a Weöres Sándor Centenáriumi Év programsorozatot. Célja egyrészről értékmegőrzés, a Weöres Sándor életmű minél teljesebb és minél szélesebb körű megismertetése a közönséggel, valamint fontos feladata, hogy rámutasson a Weöres-hagyaték kevésbé ismert elemeire. Ennek része a Száncsengő rendezvény 2013. december 7-én, a Millenáris Parkban, ahol az Egyszervolt.hu is képviselteti magát három játékkal.

A Száncsengő rendezvény a Weöres Sándor Centenáriumi Évhez közvetlenül kapcsolódó program, amely kifejezetten gyerekekre koncentrál. Programjainak megvalósításában elsődleges cél – a Weöres-életmű megjelenítésén és feldolgozásán túl -, hogy a résztvevő gyerekek ismereteit bővítsük az adott témában. A gyerekek ismerkedjenek meg a képző- és iparművészet különböző ágaival, valamint a foglalkozások erősítik bennük a kreativitást, kíváncsiságot, nyitottságot, asszociációs képességet, mindezt a tízállomásos „Száncsengő” kalandjátékkal.

szancsslider

A sok színes feladat mellett szórakoztató koncertek, zenés foglalkoztató programok is várják a gyerekeket és a családokat:

Budapest, Millenáris Park, Teátrum, 2013. december 7.

10:00 – Kányádi Sándor író lesz a MESEMÚZEUM sziget vendége

12:30 – Évkerék Társulat Paripám csudaszép pejkó c. előadása Gulyás Anna, Kiss Krisztián, Móser Ádám előadásában

15:00 – Sebő-együttes „Hatvanhat” c. műsora a színpadon

16:00 – Kovácsovics Fruzsina, Elfeledett mézescsók c. koncertje a színpadon

16:35 – Tallián Marianne és Lázár Balázs zenés-verses produkciója a színpad előtt

17:10 – Kárász Eszter és az ESZTER-LÁNC Mesezenekar koncertje a színpadon

 

Száncsengő állomások:

1. állomás: Információs Pult

Itt kapják meg a gyermekek a pontgyűjtő füzetet, amelybe a sikeresen elvégzett feladatok után pecséteket szerezhetnek. A tíz állomás teljesítése után ide visszatérve vehetik át az ajándékukat.

 

2. állomás: Kutyatár

A Kompánia Színházi Társulat állomásán a gyerekek találkoznak Kutyafülű Aladárral, aki Weöres Sándor verset szaval a gyerekeknek, majd meginvitálja őket a decemberben tartandó téli kutyabálba, de sajnos eltévedt, és nem tudja pontosan, hogy merre kell menni. A gyerekek az állomás feladatait végigjárva fognak eljutni a kutyabálba.

 

3. állomás: Iskolaköz

A Kompánia Színházi Társulat ezen állomásán a gyerekek az Iskolapadban ülő Sehallselát Dömötörrel találkozhatnak, aki mindent összekever, megeszi a könyvlapokat, megissza a tintát. Kezében egy dolgozat, amit nem tud megoldani. Vakarja a fejét, gondolkozik, sajnos nem találja a megoldást.  Végül a gyerekek segítenek Dömötörnek megírni a dolgozatát, majd kipróbálják Dömötör különleges ugróiskoláját, amin párosával kell végigugrálni.

 

4. állomás: Pletyka tér

A Kompánia Színházi Társulat ezen állomásán a gyerekek találkoznak Juli nénivel és Kati nénivel, akik épp a szokásos végeláthatatlan beszélgetésüket folytatják egy padon. Pletykálnak arról, hogy mi történt a héten, pletykálnak arról, hogy tavaly milyen ajándékot kaptak karácsonyra, és pletykálnak mindenről, ami eszükbe jut. Pletykálás közben elhangzik a Pletykáló asszonyok című vers is. A végén egyszerre kezdenek mesélni egy-egy történetet, majd eszükbe jut, hogy a gyerekeket is meg kell tanítani pletykálásra a Hogy volt az elején? című játékkal. A játék lényege, hogy kört alkotva egy hosszabb mondatot a másik fülébe kell súgni, és pontosan azt kell tovább adni, amit hallottak. Kiderül, mi marad a végén, mennyire változik meg a mondat, ha szájról szájra végigjárja az utat.

 

5. állomás: Ritmus sétány

A Kompánia Színházi Társulat állomásán a gyerekek egy bánatos karmesterrel találkoznak, aki elveszítette a kórusát. A gyerekek segítenek rajta, ők lesznek az új kórus. Taps és ritmushangszerek segítségével a kánon zenei formáját ismerik meg.

 

6. állomás: Bóbita krt.

A Kompánia Színházi Társulat ezen állomásán Bóbita nagy párnák és takarók között fekszik, de nem akar elaludni, ezért anyukája segítséget kér a gyerekektől. Megpróbálják meggyőzni a hisztis és fáradt Bóbitát, hogy térjen nyugovóra. A játék keretében a gyermekek megtanulják a Bóbita című altatódalt.

 

7. állomás: Egyszervolt.hu

Az Egyszervolt.hu állomásán a gyermekek eldönthetik, hogy a Mesekocka kirakó játékot, a Rímfogó játékot, vagy a Lengőteke játékot végzik el feladatként. Mindhárom ügyességi feladat. szancs2

 

8. állomás: Holnap Kiadó

A Holnap Kiadó állomásán több feladat közül választhatnak a gyerekek. A Rajz a rajzhoz – Harap u. 3. című feladatot kell teljesíteni, melyben egy adott Weöres vershez két illusztráció tartozik, amelyek hasonlók, de stílusukban kicsit mások. A feladat, hogy megtalálják a párokat. Délután 1 órától akár a képek rajzolóitól is segítséget lehet kérni, akik a nap végéig a játékállomáson segítenek a gyerekeknek. A Holnap Kiadó másik játéka a Szó-kép – Liba pék, amelyben Weöres Sándor jól ismert verseiből kevésbé ismert szavakat kell összepárosítani a hozzá tartozó rajzokkal. A Verskirakó- Paripám csodaszép pejkó feladat során egy szétdarabolt Weöres verset kell jó sorrendben összerakniuk a gyermekeknek.

 

9. állomás: Mesemúzeum

Ezen az állomáson a gyerekeknek meg kell találniuk a „szétszaladt szavakat”, amelyek a versekből hiányoznak. Erre az állomásra visszatérve versfaragásba kezdhetnek a „Felhőleső versjáték” foglalkoztató füzettel a gyerekek.

 

10. állomás: Óperenciások

Az Óperenciások állomásán a gyerekek az értékes pecsétért karácsonyi díszt készíthetnek el, amely versrészlettel ellátott könyvjelző is egyben. A pontgyűjtő feladaton kívül elkészíthetik a Vers-vitorlást vagy a Karácsonyi képverset.

 

A belépés díjtalan!

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása