Fel

Hetedhét ország – határon innen és túl

Hetedhét ország – határon innen és túl

2007 őszén, az évek óta nagy sikerrel futó Cifra Palota programok részeként indította el a Hetedhét ország-sorozatot a Művészetek Palotája. A rendezvény célja, hogy minél többen ismerhessék meg a Müpát és a találkozásokon keresztül egymást is, hiszen ez az intézmény az egész országé, nem csak Budapesté. Az elmúlt több mint három évben mind a 19 megye bemutatkozott a programokat látogató családoknak, és a nagy sikerre való tekintettel 2009-ben eldőlt, hogy a sorozatot a magyarlakta határon túli városok meghívásával folytatják.

 

Határtalan kultúra

 Először keleti irányban lépte át az országhatárt a produkció: Bihar megye és annak Ady számára is kedves székhelye, Nagyvárad jött el tavaly szeptemberben, majd a felvidéki Dunaszerdahely mutatkozott be. A népszerű és sikeres rendezvényekre azonban sorra jelentkeztek a magyarországi települések, egy-egy kisebb régiót és képviselni tudó városok, hogy megmutassák: a náluk működő különböző művészeti társulások is méltók arra, hogy a Müpa vasárnapi színpadain bemutatkozzanak.

 

 

A következő vendég

Január 30-án a bronzkor óta lakott Százhalombatta kulturális életét ismerhetik meg a látogatók: a Matrica Múzeumot, a Mezőföld Csücske alkotóműhelyt, a Forrás Néptáncegyüttest és a Chorus Matricanust. A vendégek megtanulhatják többek között a csuhé- és a rongybaba-készítést, betekintést nyerhetnek a vas- és bronzkori ékszerkészítésbe, lehetőségük lesz bőrözni, fonni, nemezelni és saját gyékénylovacskát is alkothatnak a meghívott mesterek segítségével. Lesz még interaktív mese, közös tánc- és énektanulás, Sudridom játék, bemutatkoznak a Felhőjárók és a mezőföldi farsangból is ízelítőt kapnak. A legkisebbeket a Babajátszó és a Halom TV kuckója várja.

 

A rendezvény házigazdája: Várkonyi Attila, a társ-műsorvezető: Szigetvári József, a százhalombattai Barátság Kulturális Központ igazgatója.

A programokon a részvétel ingyenes!

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása