Fel

Hogyan tároljuk az ételeket? 

hús

Hogyan tároljuk az ételeket? 

Az ételek tárolásával kapcsolatos hasznos tudnivalókról érintőlegesen olvashatnak korábbi cikkekben is, hiszen minden, mindennel összefügg.

Először is fontos megjegyezni, hogy az élelmiszerek csomagolásán szerepel a tárolási javaslat, ezt ajánlatos mindig megnézni és betartani, mert csak így garantálható, hogy az élelmiszer a csomagoláson feltüntetett időpontig eltartható. Amit sokan nem figyelnek, hogy a csomagolás felbontása után már nem érvényes a dátum, gondoljunk például a hosszan eltartható, ultrapasztőrözött tejre, amely hetekig eláll, de ha kinyitjuk a dobozt, akár pár nap alatt megkeseredik.

Egyes élelmiszerek nem hogy nem igényelnek hűtést, de nem is szabad hűtőszekrényben tartani, ilyenek többnyire a tartós élelmiszerek. Lisztet, cukrot, sót, száraztésztát nem szabad a hűtőben tárolni, mert a hűtőben a páratartalom nagy, ezért megcsomósodnak, megpenészednek. Tartsuk az eredeti csomagolásban, vagy jól zárható dobozban. A szárazhüvelyesek, baba, lencse, borsó szintén nem igényelnek hűtést, de jó, ha hűvös helyen tároljuk, és időnként ellenőrizzük, mert előfordul, hogy zsizsikesek lesznek, s akár a többi élelmiszerünket is megfertőzhetik (a zsizsik egy kis fekete bogár, elég nehéz megszabadulni tőle, mert nagyon fürge és a legkisebb résekbe is elbújik).

A fűszereket is hűvös, száraz helyen kell tartani és célszerű nem átlátszó fűszertartókat használni, mert a napfénytő kifakulnak, veszítenek aromájukból. Külön érdemes beszélni a piros paprikáról, mivel fényre nagyon érzékeny, teljesen elveszíti a színét, s ha melegben tároljuk, előfordul, hogy molyos lesz, dobhatjuk ki az egészet.

A kenyér is különleges elbánást igényel. Egyrészt, ha nagyon becsomagoljuk, nyúlóssá válik, vagy megpenészedik, ha csak vékony zacskóba, vagy konyharuhába tesszük, kiszárad, morzsalékossá válik. Megoldást jelenthet, ha hosszabb időre vásárolunk kenyeret, felszeleteljük, mélyhűtőtasakba tesszük és lefagyasztjuk. Mindig csak annyit kell elővenni, amennyit egyszerre elfogyaszt a család, fogyasztás előtt egy órával elővehetjük, így megőrzi frissességét. Ugyanez vonatkozik a péksüteményekre is. (Ha mégis elfelejtenénk időben elővenni, a mikrohullámú sütőbe 15-20 másodperc alatt kiolvasztható).

A tejet, tejtermékeket hűtőszekrényben kell tárolni, kivéve a bontatlan csomagolású ultrapasztőrözött tejet. A sajtokat lehetőleg vékony fóliatasakba, zsírálló papírba csomagoljuk, mert, ha teljesen elzárjuk a levegőtől, hamar megpenészednek.

A nyers húsok hűtőben is csak egy-két napig tarthatók el, tehát, ha nagyobb mennyiséget vásárolunk, ajánlatos főzésre készre előkészíteni, és egyszeri fogyasztásra adagolva becsomagolni, lefagyasztani. A mélyhűtőben sem tarthatók el a végtelenségig, ezért időnként vizsgáljuk meg a mélyhűtő tartalmát, s a régi dolgokat használjuk el. Jó, ha dátumot írunk a csomagolásra. Amit felolvasztunk, azt szigorúan tilos újra fagyasztani! Két okból, egyrészt a felengedés során a mikrobák óhatatlanul szaporodni kezdenek, másrészt, a hús szerkezete minden fagyasztáskor roncsolódik, s nem lesz jó ízű főzés, sütés után.

Ha úgy döntünk, hogy mi magunk tesszük el a mélyhűtőbe télire a zöldséget, gyümölcsöt, akkor a következőre figyeljünk. Gyümölcs: a megmosott, megszáradt, esetleg kimagozott, vagy feldarabolt gyümölcsöket egy tálcára, tepsire helyezzük úgy, hogy ne ragadhassanak össze, amikor megfagytak, be lehet zacskózni, és vissza lehet tenni.

Zöldségek: a megtisztított, esetleg felaprított zöldségeket néhány percre forrásban levő vízbe tesszük, hagyjuk lehűlni, megszáradni, majd bezacskózva fagyasszuk le. Erre azért van szükség, hogy fagyasztott zöldség ne váljon „zöld” ízűvé.

Külön figyelmet kell fordítanunk a babák, kis gyermekek ételeire. Lehetőleg annyit főzzünk, amennyi egy étkezésre elfogy. Ez azért fontos, mert a legtöbb zöldségben van valamennyi nitrát, amely a talajból kerül bele, s a megfőzött ételben nitritté alakul, ami a szervezet számára méreg, különösen igaz ez a spenótra, sárgarépára.

Dr. Dömölki Livia – élelmiszermérnök, fogyasztóvédelmi szakember

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása