Fel

Hétvégén újra Nagy Sportágválasztó

sport

Hétvégén újra Nagy Sportágválasztó

Szeptember 21 és 22-én újra megrendezésre kerül a XI. Budapesti Nagy Sportágválasztó. Az idei rendezvényen nemcsak 90 sportágat próbálhatnak ki a gyerekek, hanem találkozhatnak London hőseivel is, s ha ennyi még nem lenne elég, akkor még a zene és a hangszerek területén is próbára tehetik tehetségüket.

Ötlettől a megvalósulásig

A nagy sportágválasztó kezdeményezés, korábbi világbajnoki bronzérmes kenusunk, Ipacs Endre fejéből pattant ki, hogy egy helyszínen minél több sportágat felvonultatva kell az érdeklődőknek segítséget nyújtania a megismerésben, a választásban. Ez történt 2007-ben, s azóta a rendezvény, már az egész országot bejárta, idén is több vidéki helyszínen találkozhatnak az érdeklődők a rendezvénnyel, s míg kezdetben csak 20 sportágat próbálhattak ki, mára már közel 100-at.

 

Hangszerválasztó

A sport mellett, a rendezők ugyanolyan fontosságúnak tartották a zene szeretetét is, de ehhez megint lehetőséget akartak kínálni a gyerekeknek és a szüleiknek, hogy testközelből tudjanak dönteni a nekik megfelelő hanszerről.

A Nagy Hangszerválasztót már tavasszal nagy sikerrel megrendezték, s most folytatódik, ahol a hangszerek széles választékával találkozhatnak az érdeklődők, és a Nagy Sportágválasztóhoz hasonlóan ki is próbálhatják, illetve zenetanárokkal, szakemberekkel beszélgethetnek, tanácsokat kaphatnak.

Parasportok a sportágválasztón

Az idei Paralimpia a méltó bizonyíték arra, hogy nem szabad a sportot soha abbahagyni, feladni. A Parasportpress Jövőjéért Közhasznú Alapítvány azzal a céllal jött létre, hogy a hátrányos helyzetű emberek sportját bemutassa, megismertesse, népszerűsítse, ezzel is elősegítse a sikeres integrációt. A Nagy Sportágválasztón idén ősszel, a fogyatékossággal élő emberek sportja is bemutatásra kerül a Parasportpress Jövőjéért Közhasznú Alapítványnak szoros együttműködésében, amely koordinálja és összefogja a sérült emberek sportszervezeteit a kétnapos eseményen.

XI. Budapesti Nagy Sportágválasztó és II. Budapesti Nagy Hangszerválasztó

Időpont: 2012. szeptember 21-22.

Nyitva tartás: 9 – 17 óra

Helyszín: Merkapt Maraton Sportközpont,

1106 Budapest, Maglódi út 12/A

 

A rendezvények díjmentesen és korhatár nélkül látogathatóak!

 

 

 

 

További információ: www.sportagvalaszto.hu

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása