Fel

Ingyen cirkusz a ligetben!

cirkusz

Ingyen cirkusz a ligetben!

Látványos műsorokkal lépnek fel a magyarországi artistaiskolák növendékei április 20-án, a Cirkuszi Világnapon, a Fővárosi Nagycirkusz előtt felállított színpadon. Az egész napos program nyitányaként – délelőtt 10 órától – a Circus Maximus című előadásból is ízelítőt kaphat a közönség.

 

A cirkusz világán a világ szeme

Egy nap, amely a cirkuszról, a látványról, a szórakozásról és a nevetésről szól! 2007 óta április harmadik szombatján, a cirkusz varázslatos világát ünnepli a nagyközönség. A korábban Európai Cirkusznapnak nevezett esemény híre gyorsan terjedt, és vonzónak bizonyult a Föld minden szegletében, így 2010-től már Cirkuszi Világnapként került be a naptárakba. A Fővárosi Nagycirkusz, nagy érdeklődés közepette, három éve rendezte meg az első, nem csak gyerekek, hanem felnőttek számára is élményt jelentő programját.

 

Maximális cirkusz

A térre látogatók folyamatosan találkozhatnak utcai bűvészekkel, tanulhatnak a zsonglőrkölcsönzőben, a gyerekek pedig játszhatnak a Zsonglőr Egyesület játszóházában.

 

Az érdeklődők tíz órától félórás ízelítőt láthatnak a cirkusz éppen műsoron lévő Circus Maximus című előadásból is, ahol zsonglőrök, kaucsuknők, nyakba vehető kígyók, krokodilok és pónik is szórakoztatják a közönséget. Az egész napos ünnepi bemutató további részében magyar artistanövendékek mutatják be tudásukat a cirkusz világnapján. Az artistanövedékek minden évben kiemelten készülnek erre a napra, hiszen ilyenkor nagy nyilvánosság előtt mutathatják be tudásukat.

 

A Cirkuszi Világnap programja a Fővárosi Nagycirkusz előtti téren, 2013. április 20-án:

10.00 Köszöntőt mond dr. Kriza Zsigmond ügyvezető igazgató

10.05-10.30 Fellépnek a Circus Maximus produkció művészei, közreműködik a Fővárosi Nagycirkusz Zenekara

10.30-11.00 Szőlőskislaki Artista Iskola – Bambusz-Mozaik című előadása

12.00-15.00 Magyar Zsonglőr Egyesület – játszóház és eszközkölcsönző

14.00-14.30 Gábor Bohóc

14.30-15.00 Corodini Országos Bűvész Egyesület

15.00-15.30 Tálentum Iskola és Tanext Akadémia

18.00-18.45 Baross Imre Artistaképző Iskola növendékei

Közreműködik Balogh Ibolya gólyalábon és tanítványa egykerekűn.

14 és 17 óra között utcai bűvészek szórakoztatják a közönséget.

(A képek illusztrációk)

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása