Fel

Irány a Kölyökpark!

kolyokpark_2_web

Irány a Kölyökpark!

 

 

Játszóházban voltunk – s igen meleg nyár volt odakint, és semmi nem indokolta, hogy bent játszanak a gyerekek, mégis számos pozitívuma volt ennek a délelőttnek. A teszt első eredménye a gyerekeim őszinte mosolya és boldogsága volt, de lássuk, hogy miért érdemes még elmenni a Kölyökparkba, azontúl, hogy játszani, ugrálni mindig jó.

pixel

pixel

  1. A többszintes ugrálóvár, amelyben számtalan futófolyósó, mászófal, akadálypálya, csúszdák várják a kicsiket – a felfedezés legnagyobb élménye. Itt lehet bújócskázni, futkosni, kergetőzni, s persze a felesleges energiákat levezetni.S ha úgy adódik még anya vagy apa is bemászhat a gyerekek közé!

 

  1. Az ugrálást néha jó megszakítani egy kicsit, s akkor irány a póniciklik világa – lehet tigrisen, oroszlánon, s igen pónin is lovagolni. Garantáltan nagyszerű élmény, még a nagyobb korosztálynak is. Hiszen nem mindennap lehet tigrisen lovagolni, vagy inkább tigriselni!?

 

logo_2016

  1. Pihenni kell! Mikor a kicsik megszomjaznak, elfáradnak, s már úgy látjuk, hogy szükségük van egy kis pihenésre, akkor sem kell elhagynunk a Kölyökparkot. Hiszen itt helyben várja a látogatókat a büfé. S míg az anyukák kedvenc kávéjukat vagy teájukat isszák, addig a kicsik finom bio ételek közül válogathatnak.

 

  1. Akik kisebb gyerekekkel érkeznek – azoknak kiváló a számukra kialakított játszósarok. Csupa újdonság, érdekes játékok, amelyek segítenek a mozgáskoordináció, az egyensúlyérzék és a motorikus mozgások kialakulásában. A kicsik kedvükre játszhatnak szerepjátékokat a  kis konyhában, kipróbálhatják a kis autókat, állatokat, pici csúszdákat, hintákat.

 

Árkád_játéktér

  1. A Kölyökparkot azoknak a szülőknek is ajánljuk, akik csak nyugodt vásárlásra vágynak, mert azok bátran ott hagyhatják a gyerekeiket. Itt odafigyelnek rájuk, gondoskodnak róluk, s míg mi a boltokat járjuk, nyugodt szívvel gondolhatunk a gyerekekre, hogy igen ők jó kezekben vannak.

 

  1. Ha úgy adódik, hogy a legkisebb korosztállyal járunk erre, akik még szopiznak, akkor nem kell sokáig keresgélnünk egy nyugodt zugot. A Kölyökparkban külön szoptató – pelenkázó szoba van, ahol az anyukák otthon érezhetik magukat, s a megszokott nyugalomban etethetik meg a piciket.Húzd meg!
  2. Boldog Szülinapot! – érdemes itt megrendezni gyerekeink születésnapi partiját. Már csak azért is, mert otthonunkat egyúttal megkíméljük a felfordulástól, másrészt itt a jókedv garantált.  A gyerekek külön fogadhatják vendégeiket, kis asztaloknál köszönthetik fel az ünnepeltet, s utána máris folytatódhat a játék az óriás légvárban. A Kölyökpark szervezői emellett az ünnepeltnek ajándékot és fényképes emléklapot is adnak, amivel a következő születésnapján a park vendége lehet.

 

  1. Számos délelőtti foglalkozás közül választhatnak a szülők, legyen az játékos vagy zenés foglalkozás, mozgásfejlesztés a legkisebbeknek. Fontosak ezek az együtt töltött pillanatok a gyerekeknek, amelyek nemcsak kikapcsolódást jelentenek a szülőknek és a kicsiknek, hanem segítik a még nem óvodás korosztálynak a közösségbe szoktatást. Ezenkívül a nagyobbak mozgásfejlesztésére is gondoltak a szervezők, amikor meghirdették az alternatív mozgásórákat, testnevelőórákat óvodásoknak és kisiskolásoknak!

 

  1. A Kölyökpark ezenkívül egy kiváló találkahely is, ahol a szülők nyugodtan beszélgethetnek, miközben gyermekeik önfeledten játszanak. Fontos, hogy itt valóban tartalmas időt tölthet el gyerek és szülő.

Mászórendszer

  1. S még egy nagyon fontos, s egyáltalán nem elhanyagolható információ itt a végére! A kísérők – legyen az anyuka, apuka, vagy nagyszülők, ingyen várhatják meg, míg gyermekeik játszanak, foglalkozáson vesznek részt, vagy épp születésnapot ünnepelnek!

 

http://www.kolyokpark.hu/logo_2016

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása