Fel

Újra Farsang az FMH-ban

Újra Farsang az FMH-ban

A budai Művelődési Házban rendszeresen tartanak gyerekeknek szóló igazi vígasságokat. Így most a farsang sem maradhat el. A zenéről és a jókedvről nívós műsor gondoskodik, lesz itt bábszínház, táncés koncert. Február 3-án tehát: irány az FMH, ahol áll a bál.

 

Jeles ünnep

 

A farsang a téli ünnepkör egyik kiemelkedő és várva várt eseménye, ahol a telet végre elűzzük, eltemetjük a hideget, s várjuk a meleget, a tavaszt. Idén az FMH-ban már február elején elkezdik a mulatozást, mert hiszen a farsang nem ér semmit mulatság, tánc és vigadalom nélkül.

 

Csepp-csoda meseszínházukban a Kolompos Együttes lép fel február 4-én 10.30-kor, a koncert címe mi más lehetne, mint „Itt a farsang áll a bál.”

 

 

 

Háztáji Vigadalom

 

FMHáztáji Vigadalom címmel pedig nemcsak farsangkor vígadhatunk a Művelődési Házban, hanem ez egy negyedéves programsorozat, melynek első alkalma a Farsangi Forgatós lesz, február 18-án, a „Kultúrházak éjjel-nappal“ országos programsorozathoz kapcsolódva.

 

Egy pécsi fiatalokból álló együttes, a Csurgó Zenekar délután 17 órakor „Itt a farsang áll a bál” címmel ingyenes gyermekkoncertet ad. A zenekar Krisztián bácsival az élen nemcsak zeneileg varázsolja a gyerekeket a farsangi kavalkádba, hanem meg is mozgatja, táncoltatja a lelkes közönséget. Az ingyenes belépés regisztrációhoz kötött, melyet a janka.kungl@fmhnet.hu vagy a 1/203-38-68/128 melléken lehet megtenni.

 

A koncert után belépőjegyes programok kezdődnek. 18 órakor Kovács Zsuzsanna vezetésével álarcos gyermektáncházat tartanak, melyen a Festeres Zenekar adja a talpalávalót. Elsősorban a moldvai muzsikával és tánccal ismerkedhetnek a gyerekek, és természetesen egy-két farsangi népszokásba is bepillanthatnak. Az álarcban való megjelenést a gyerektáncház alatti kézműves foglalkozás segíti, melyen farsangi maszkokat lehet készíteni.

 

A gyerekprogramot felnőtt táncház zárja, melyet a Festeres moldvai zenekar közreműködésével a moldvai Magyarfaluból származó Gyurka Fábián vezet. Az éjfélig tartó mulatságon a tánc mellett farsangi énekeket is tanulhatnak tánctanáruktól, a jókedvű, kalapos fiatalembertől.

 

 

 

(X)

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása