Fel

Kerékpáros fesztivál az egész családnak

bike2

Kerékpáros fesztivál az egész családnak

 

Május utolsó hétvégéjén újra beveszik a kerékpárosok az eplényi Bringarénát. Magyarország egyetlen felvonóval rendelkező bicikliparadicsoma ezúttal négy kerékpáros versenynek, valamint számtalan kiegészítő szórakoztató- és gyermekprogramnak ad otthont egy időben.

bike4

– Fontosnak tartottuk, hogy olyan kipróbált és sikeres rendezvényeket fogjunk össze, amelyek már korábban bizonyítottak, így a bringások biztosak lehetnek abban, hogy a mostani hétvége minden részlete az ő szórakozásukat és kényelmüket szolgálja majd.  Emellett idén  komoly célkitűzésünk, hogy megmozgassuk és a szabadba csábítsuk a családok nem versenyző tagjait is. Örömmel láttuk, hogy tavaly a különböző gyermek kerékpáros programok nagy népszerűségnek örvendtek, ezért is mertünk most májusra egy még színesebb palettával készülni – állítja Simon Gábor, a fesztivál egyik szervezője.

A szombati napot a Nyugat MTB Maraton sorozat első futama nyitja majd, mely három távon nyújt kihívást a hegyikerékpár sport kedvelőinek. A fiatalabb korosztály ez idő alatt a Bringaréna területén kialakított gyerekpályán mérheti össze tudását. Akik az idővel nem, csak a távolsággal szeretnek versenyezni, azoknak a BikeSafe BRM túrát ajánlják a szervezők, ahol a bakonyi települések szebbnél szebb helyeire kalandozhatnak el az érdeklődők.

Vasárnap már az élsporté és a szórakozásé lesz a főszerep. A Bikemag Eplény Kupa olimpiai cross verseny az igazi kemény futamok kedvelőit szólítja rajthoz.

bike3

 

Ami a részleteket illeti, a szervezők idén is a bringások igényeire szabták a versenykiírást, megköszönve ezzel azt a több száz kitöltött kérdőívet, melyekben a kerékpárosok pontos leírást adtak az általuk tökéletesnek tartott versenyről. – Szeretnénk megtartani a jó szokásunkat és mindenben a versenyzők kedvében járni. Olyan új pályát jelöltünk ki, ahol még sosem volt verseny, ezzel is motiválva a kihívásokat kereső sportolókat és természetesen a lelkes amatőröket is. A kulturált öltözési és zuhanyzási lehetőségek miatt tavaly sok dicséretet kaptunk, így erre idén is különösen figyelünk. A célnál pedig illatozó meleg étellel várjuk a kitikkadt mezőnyt, ami immáron vegetáriánus változatban is feltűnik az asztalokon. Ami még különlegesség, hazánkban egyedülálló módon továbbra is várjuk hölgyek jelentkezését hosszútávra is – mondja Tóth András a verseny másik szervezője.

bike5

 

Bár a versenyeken már 12 éves kortól lehet indulni, a szervezők azt szeretnék, ha a  fesztiválon a család nem tekerő tagjai is találnának maguknak megfelelő szórakozást.

A „Próbáld ki, mielőtt megvennéd” névre keresztelt kezdeményezés keretében bárki felpattanhat a legjobb profi kerékpárokra, a kisebb gyerekek számára pedig egy külön ügyességi pálya kínál kihívásokat. Az igazán aprókat ugrálóvárral csábítják a szervezők, de nem fognak unatkozni a felnőtt látogatók, szurkolók sem, – többek között cross fit és hot iron órákon tehetik majd próbára állóképességüket.

 

A verseny ideje: 2014. május 31 – június 1.

Helyszín: Eplény (Veszprém megye, Zirc kistérség)

A fesztiválról további, folyamatosan frissülő információk olvashatóak az eplenybikefest.com oldalon.

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása