Fel

Kiskarácsonyi dallamok szentestére

00001

Kiskarácsonyi dallamok szentestére

Kiskarácsony nagykarácsony, egy kicsit másképp negyvenhét variációban, népzene válogatás Muzsikás hangulatban, s egy nagyszerű best-sorozat a FolkEurópától. Zenei kavalkád a karácsonyfa alá – mindenkinek.

 

Kiskarácsony egy kicsit másképp

A kedves kis dalt mindenki ismeri, együtt dúdolja kicsi és nagy, de ilyen megközelítésben, mint ahogy Kocsis Zoltán tette most még senki sem hallhatta. Az újonnan megjelent DVD hátlapján írja a szerző: „Az ünnep közeledtével valahogy eszembe jutott a Kiskarácsony című dallam, hisz mindenki énekli ezt a dalt, de komoly leírás nem olvasható annak eredetéről. Volly István, a neves néprajzkutató – egyébként jó ismerőse Bartóknak és Kodálynak is – azt írja, hogy egyértelműen magyar dal. Rengeteg izgalmas dolgot fedezhetünk fel benne. Megpróbáltam ezt a dalocskát körüljárni, közben számtalan ötletem támadt; asszociációk végtelen sorára serkenti az embert, és más témákkal, ugyanolyan vagy hasonló struktúrájú dalokkal is kapcsolatba hozható. Mindenesetre ha a hallgatók csak fele annyira jól fognak szórakozni, mint ahogyan én szórakoztam a darab kimunkálása alatt, akkor már megérte, akkor már vidáman kezdődhet az ünnep!”

http://www.youtube.com/watch?v=wwE-8HyvN50

Népzene újból

A Gryllus Kiadótól már évek óta megszokhattuk, hogy ilyenkor karácsony táján elkényeztetnek egy kis karácsonyi válogatással. Érdemes figyelnünk a szebbnél szebb hópelyhekkel díszített lemezborítókat, mert mögötte valódi kincs vár ránk. Idén sem adta alább a kiadó, most a Muzsikás együttest kérték fel, hogy énekeljék el kedvenc karácsonyi dalaikat. A lemez elkészült, igazi muzsikás lett, teli emlékekkel, régi karácsonyok hangulatával, egy kis népzenével, egy kis karácsonyi kántálással, s egy kis Bach zenével. Igazi karácsonyi kavalkád, amely szintén nem hiányozhat a fa alól.

www.muzsikas.hu

Legjobbak együtt

Ezzel a címmel jelölném a Folk Európa Kiadó új kiadványát, amelyen kiváló ízléssel valóban a legjobb előadóktól a legjobb dalokat rakták egymásután. Amit a kiadó ír, hogy ez csak pusztán jó alapanyag: szép muzsika, tartalmas szöveget, de a lényege, hogy felnőtt és gyerek egymásra találjon a zenén keresztül. S talán ez a lényeg ilyenkor karácsony táján, hogy együtt örüljünk, s lehet, hogy nem is kell feltétlenül karácsonyi zenének lennie, amit hallgatunk. Szimplán jónak kell lennie, szeretni valónak. Régi kedvencek, sokat hallgatott dallamok, most egy lemezen a Magyar dalok gyerekeknek című albumon.

Azt hiszem ez sem hiányozhat a fa alól!

http://hangveto.hu/lemez_item.php?tid=1299

Kívánok mindenkinek kellemes, dallamos, énekes karácsonyt!

AK

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása