Kés, villa, olló…

Kés, villa olló, gyerek kezébe nem való! Mi magunk is sokszor hallottuk ezt a mondást gyerekkorunkban és a mi gyerekeink tőlünk. Természetesen ez alapjában véve igaz. De az is igaz, hogy előbb utóbb meg kell tanulni ezekkel az eszközökkel bánni.

Kés, villa olló, gyerek kezébe nem való! Mi magunk is sokszor hallottuk ezt a mondást gyerekkorunkban és a mi gyerekeink tőlünk. Természetesen ez alapjában véve igaz. De az is igaz, hogy előbb utóbb meg kell tanulni ezekkel az eszközökkel bánni.

Az evőeszközök közül az első, amivel a gyerekek megismerkednek, a kanál, amelyet természetesen akár azonnal le is dughatnak a torkukon, ha nem figyelünk rájuk. Az egy év körüli gyermekek már nagyon szeretnek önállóan enni, pedig eleinte több étel jut az asztalra, ruhára, szőnyegre, mint a megfelelő helyre. Az önálló próbálkozásokat hagynunk, sőt ösztönöznünk kell, mert az evőeszközök helyes használatának elsajátításához sok-sok gyakorlásra, és a felnőttek türelmes irányításaira van szükség, arról nem is beszélve, hogy a saját dolgunkat könnyítjük meg a későbbiekben. Egy kutatás szerint a családi ebéd ideális hely a gyermek nyelvi és szociális képességeinek fejlődéséhez (Tarkan 2005).

Egy éves kor táján felügyelet mellett már adhatunk a kezébe villát is. Nagyon boldogok attól, ha például a darabolt gyümölcsöket fel tudják szúrni – kis segítséggel – a villára. Ezután következnek a darabos ételek. Fontos, hogy mindig legyen jelen az egyik szülő, amikor ilyen veszélyes eszközt használnak.

 

A kés használata sokkal később következik be. Még az óvodás korú gyerek sem igazán tudja jól használni. Tanulni lehet a gyurmán, ami általában könnyen vágható egy műanyag késsel is, és a technika ez által megtanulható. Jó, ha iskolás korra elsajátítja a gyerek, mert ott már nincsenek tekintettel arra, hogy ők még éppen csak kikerültek az óvodából. Egyszerűen megkapja az ebédet. Ami esetleg egy szelet hús és krumpli, és nem tud vele mit kezdeni, mert nem tanulta meg összevágni a húst, inkább otthagyja, és éhes marad.

És ekkor még hátra van az olló! Először csak egy papírt vágó műanyag ollóval lehet próbálkozni, amellyel nagy kárt nem tehet magában gyermekünk. A következő lépés a tompa végű olló, amellyel a saját vagy testvére ruháját már elvághatja, ha nem figyelünk rá – csupán érdekességből. Ezért fontos, hogy amíg nem fogja fel, hogy kárt okoz, felügyeljük próbálkozásait.

Forró, szívószál, tű és a többiek

De a késen, villán, ollón kívül számtalan más veszély kezelésére meg kell tanítanunk gyermekünket! Például arra, hogy „valami” forró. Amikor nagyon éhesek, nehezen viselik, hogy még nem ehető az étel, mert forró. Ezt sajnos tapasztalati úton nem taníthatjuk meg, mert nem akarjuk megégetni a száját. De ha fújjuk az ételt és kevergetjük, akkor látja, hogy valami történik, és türelmesebben várja, hogy mikor kerül ő sorra.

A szívószál használata is türelmet igényel. Eleinte csak rágcsálják a szívószálat, s nehéz rávenni őket, hogy szívni kell ahhoz, hogy valami jöjjön a pohárból. Pedig ez még egyszerűbb, mint pohárból inni, amikor fele bele, fele a pólóra kerül. A szívószál használata főképp a játszótéren előnyös, ahol nem igazán szerencsés, ha vizes lesz a gyerek, majd beveti magát a homokba és ettől eszméletlenül koszos lesz.

És akkor még ott van a tű! Ez is olyan eszköz, amit már óvodás korban megtanulhatnak használni, amikor az első anyák napjára megvarrják az óvodában az első szívet az óvó néni felügyeletével papíron. De jó, ha otthon is tanítgatjuk őket, sok-sok türelemmel, mert későbbi életük során fontos lehet, hogy nem idegenkednek a tűtől és a cérnától.

Milyen veszélyek leselkednek még kicsi gyermekeinkre? Konyhai vegyszerek, amelyeket olyan helyen kell tartani, hogy még véletlenül se férjenek hozzá! Ugyanis a gyerekek nagyon kíváncsiak és mindent szeretnek megtapasztalni. Ettől még a „gyerek-biztos zárás” sem biztosíték, mert amit mi nehezen, azt ők simán kinyitják. Ezért jobb, ha el sem érik, nem jutnak hozzá.

Szeretnek mindenhova felmászni, és egyáltalán nem mérik fel a veszélyt, hogy leesnek, vagy valami rájuk dől. Na ezt a legnehezebb kivédeni! Nincs is ötletem arra, hogy hogyan lehet megtanítani a gyerekeknek, hogy ez veszélyes! Ha valakinek van erre ötlete, szívesen veszem. Én megpróbálom sokszor, türelmesen elmagyarázni, hogy oda ne másszanak fel, mert veszélyes, megütik magukat. Van olyan gyerek, aki ezt elfogadja, van, aki nem, inkább fejjel megy a falnak.

Dr. Dömölki Livia – élelmiszermérnök, fogyasztóvédelmi szakember