Fel

Látogatók foglalták el a Kinizsi várat

nagyvazsony6

Látogatók foglalták el a Kinizsi várat

 

A Balaton-felvidék talán legjellegzetesebb vártornya már messziről kacsint a látogatókra. Idén már közel harmincötezren látogatták meg a nagyvázsonyi Kinizsi várat. A hatalmas látogatódömping is azt igazolja, hogy a történelmi vár még ma is érdekes, és izgalmas program a családoknak, iskolai csoportoknak. 

 

 

„Hétköznap főként általános iskolás csoportok jönnek hozzánk, hisz a kisiskolások a magyar és történelemórán hallottakat itt értik meg igazán, itt válnak tapinthatóvá, érzékelhetővé számukra a fogalmak. A tanárok előszeretettel kérnek interaktív idegenvezetést a gyerekeknek, ekkor meglátogatják a várbörtönt, a vizes árkot, a várnyomdát is. Megtudhatják mi a mezőváros, jobbágyság, bandérium fogalma. Örömmel vesznek részt a foglalkozásokon, az érmeverésben, kovácskodásban.  A legtöbben egy napra érkeznek, örömünkre nem csak a régióból, hanem akár határon túlról is, Szlovákiából, Erdélyből is.  A látogatók másik felét a gyerekes családok teszik ki, akik szülőkkel, nagyszülőkkel indulnak a reneszánsz kor felfedezésére  a Kinizsi várba. Idén ősszel még közel tízezer embert várunk, akik a napsütéses őszi hétvégéken el kirándulnak hozzánk. A vár minden nap nyitva tart, év végéig pedig megtekinthető a Történelmünk nagyjai című kiállítás, mely az Árpád házi királyoktól kezdve egész napjainkig bemutat és megmutat 33 híres magyart. Büszkék vagyunk a várunkra. –foglalja össze Mekler Norbert várkapitány az idei év eddigi tapasztalatait.

Szerethető kalandozások a múltba

nagyvazsony5Ki ne hallott volna a hős, vitéz Kinizsi Pálról, Mátyás király Fekete seregének híres vezéréről? Kinizsi a magyar történelem egyik legismertebb hadvezére volt, olyan hős, aki kiváló hadvezéri képessége, rendkívüli, legendás ereje és sorozatos győzelmei révén napjainkra mondai alakká vált. Kinizsi Budáról Itáliába vezető út mentén fekvő Vázsony várát a hozzá tartozó birtokkal 1472-ben hűségéért kapta meg. A „Kinizsi várat” ezt követően palotával, barbakán-szerű kapuvédőművel egészítette ki, majd 1478-ban, mikor pálosokat telepített a mezővárossá kinevezett Vázsonyba, kolostort és templomot építtetett számukra.

Felidézzük a múltat!

Élő történelem óra iskolásoknak, családoknak egyaránt!

Hogyan mutathatnánk be leghitelesebben a reneszánsz kort a gyermekeinknek, mint a valós várfalakon belül? Az egész évben látogatható Kinizsi vár számos érdekes programmal várja a csoportokat és családokat.

Igény szerint vezetett idegenvezetést, vár túrát szervezünk történelem tanárok bevonásával, íjászkodással, pénzveréssel, viaszpecsét-nyomással, de akár lovaskocsikázással egybekötve.

kinizsi2

 

A vár kápolnájában 2015 év végéig megtekinthető a Történelmünk nagyjai című kiállítás, mely 33 nagy magyar hősnek, hősnőnek állít emléket. Túri Török Tibor alkotóművész mellszobrai István királytól, Petőfi Sándoron keresztül egészen Puskás Öcsiig azokat örökítik meg azokat a történelmi alakokat, akik sokat tettek hazánkért, a magyarokért. A szobrokat időrendi sorrendben láthatóak, a történelmi időutazást tájékoztató táblák segítik.

A Kinizsi vár közvetlen szomszédságában áll a Pálos kolostor, mely már látogatható. Itt található Kinizsi eredeti sírhelye is.

Nagy élményt jelent a csoportok számára a vár udvarában található Posta Múzeum megtekintése is, ahol állandó postatörténeti kiállítás várja a látogatókat, lovas-postakocsival, régi, kipróbálható telefonközpontokkal.

Szintén a vár mellett 100 méterre található a Néprajzi Múzeum, ahol helytörténeti kiállítás, rézműves műhely kalauzolja a kirándulókat a múlt mezején. Megmutatjuk a rézmívesek eszközeit, műhelyét, a régi tornácos ház kemencéjét, a tiszta szobát és nem utolsó sorban a régen használt eszközöket, népviseletet is.

Fakultatív programként 10 fő feletti létszám esetén a Kovács Múzeum is fogad látogatókat. Itt a kovácsmesterségről, annak fortélyairól tudhatnak meg mindent a gyerekek.

A Kinizsi várat évente közel 50 000 fő látogatja meg, akik a mesterségek bemutatóin, a történelmi mondákon és gasztronómiai fesztiválokon keresztül újra élik a reneszánsz kort, a fiúk lovagok és vitézek, a lányok hercegnők lesznek egy-egy napra.

Tematikus fesztiváljainkon lovagi tornával és korhű bemutatókkal várjuk a látogatókat, reneszánsz zene, táncház, sólyom bemutató, lovas programok és nem utolsó sorban gasztronómiai ínyencségek.

Aki több napos programot szervez, annak ajánljuk a vártól pár méterre lévő Turistaszállót, mely 40 fő elszállásolására alkalmas tiszta, szép környezetben. A környéken igen szép kiránduló helyek vannak, mely felfedezésében,partnerünk, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park lelkes és profi szervező csapata segít eligazodni, túraútvonalakat ajánlani

Csoportos bejelentkezés, információ: info@kinizsivar.hu

Telefon: 06/20/2781907

Aktuális : www.kinizsivar.hu

Kövess minket a facebookon: https://www.facebook.com/kinizsivarnagyvazsony?fref=ts

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása