Fel

Életre kelt álomfigura: Csutkamanó

Életre kelt álomfigura: Csutkamanó

 

Nyolc éve már, hogy anyukák apukák – de legfőképp gyermekek kedvence, Csutkamanó az interneten oldalain is megjelent. Az álombéli kis manó így valósággal életre kelt. Történetei, dalai, versei gyerekeket, szülőket, nagyszülőket mozgatnak meg, mint azt a Csutkamanó megalkotója, Oros-Zalaba Zsuzsa elmesélte a Napocska.hu kérdéseire.

– Hogyan született meg Csutkamanó figurája?

 

– Hét évvel ezelőtt írtam egy interaktív mesekönyvet, a Hét lakat alatt avagy Csutkamanó kalandjai címmel. E könyv főszereplője a kis Csutkamanó, a kék álommanó, akivel a gyermekek és a felnőttek is álmaik során találkozhatnak. S mivel az álomban minden megtörténhet, itt lehet kalandozni, játszani, beszélgetni a kis manóval, s e különös helyzetben tud az álommanó ellátogatni a mi világunkba és mi is ő birodalmába. Az álomföld tehát fontos szerepet töltött be a manóval való találkozás esetében s úgy gondoltam, ne csak írott, nyomtatott formában olvassanak erről a gyerekek, hanem az internet világában is helyet kell teremteni Csutkamanónak. Rádöbbentem, hogy így „életre kelhet” a kis álommanó a mindennapjainkban is, elérhetővé válik a gyermekek, szülők, óvodák, iskolák számára is. Írhatnak neki levelet, szemtanúivá válhatnak annak a folyamatnak, amint Csutkamanó alkot: hol verset ír, hol mesét, sőt mi több, beszélget érdekes emberekkel…

 

– Mivel találkozhat a látogató, aki felkeresi a honlapot?

 

– Pár évvel ezelőtt igyekeztem a portált leginkább 4-12 éves gyermekeknek szóló mesékkel, dalszövegekkel, versekkel, pc-játékokkal, kifestőkkel, viccekkel, irodalmi pályázatokkal, magyar rajzfilmekkel, magyar mp3-ban található zenei felvételekkel hétről-hétre megtölteni. Aztán szépen lassan kezdtek írni nekem a kamaszok is, kérték, hogy még több zene legyen és még több sztárral interjú, sőt, autogramcímeket is rakjak fel, s egyszer csak a szülők is írni kezdték az ötleteiket, igényeiket, küldtek nekem recepteket, vicceket, szórólapokat s tavaly ilyenkor már azt vettem észre, hogy húsz rovatot töltök meg anyagokkal, heti öt alkalommal és hogy a menüpontok minden generációnak szólnak. Kellemes meglepetés volt a számomra, hogy a havonta indított nyereményjátékainkban már a nagyszülők is velünk játszanak, abban a reményben, hogy az unokáiknak nyerjenek egy ajándékot, amit majd szülinapra vagy éppen karácsonykor adhatnak át. Tavaly karácsonykor kaptam néhány levelet szülőktől és nagyszülőktől, megköszönve a díjakat, azt írták, azon a karácsonyon Csutkamanós ajándékok kerültek a karácsonyfa alá.

 

– A honlapon – a meséken, verseken, dalokon túl – hírek, interjúk is találhatók. Ez mindenképpen arra utal, hogy Csutkamanó a felnőttekhez is szólni kíván. Milyen visszajelzések érkeznek a szülőktől?

 

– Kétszer esett meg, hogy néhány napig nem volt elérhető a portálunk s e néhány nap alatt a szülők még a munkahelyeikről is írtak nekem e-mailt, hogy jelezzék, nem elérhető a honlap. Sok családnak nincs otthon számítógépe s ezért nem egyszer a szülők a Meseszigeten lévő Csutkamanós meséket a munkahelyükön nyomtatják ki és hazaviszik a gyermekeiknek, hogy esti meseként olvassák fel a legfrissebb történetet. Az Ajándékbolt menübe pedig a gyesen lévő anyukák készítenek Csutkamanós portékákat, kreatív ajándéktárgyakat, sőt, még apukák is jelentkeztek, hogy Csutkamanós matricát és fürdőlepedőt készítsenek, amit meg lehet rendelni. Vannak olyan felnőtt levelezőink, akik interjúalanyokat sorolnak fel, s nekik köszönhetően működik a Riportok nektek-veletek rovatunk. Van, aki a rokonát ajánlja, van, aki a barátját, hihetetlen sorsmozaikok villannak itt fel egy-egy pillanatra. A riportokat aztán legalább egy évig fent hagyjuk a portálon, hogy minél több hasznos, időtálló információ álljon a gyermekek, szüleik, nagyszüleik rendelkezésére. Büszke vagyok arra, hogy időközben két diák is Csutkamanó az interneten címmel írta meg szakdolgozatát számítástechnikai, illetve informatikai óráján. Az is önmagáért beszél, hogy a Csutkamanó titkai CD dalait időközben óvodák és kisiskolák adják elő és a Csutkamanós dal (szöveg) rovatban található versekkel általános iskolás gyermekek indulnak szavalóversenyen vagy éppen iskolai ünnepségen szavalják el valamelyik versemet. S hadd osszam meg mindjárt a nagy hírt: a derecskei óvodában Csutkamanó csoport is működik, néhány hónappal ezelőtt adták tudtomra a jó hírt az óvodapedagógusok, kérték a beleegyezésemet, hogy felvehessék Csutkamanó nevét. Mondanom se kell, örömmel mondtam igent. Nagy álmom, hogy egyszer Csutkamanó az időközben elkészült szövegkönyv alapján színpadra kerüljön és hogy az új csutkamanós kézirat mihamarabb kiadóra találjon. Ezek az aranyos történetek akár a bábszínházban is életre kelhetnének, sőt, diafilmen és animáció formájában is sikerük lenne. Kellenek a magyar mesefigurák, Csutkamanó éppolyan értékes és szeretnivaló, mint Micimackó. Óriási tenni akarás van ebben a kis manóban, csupa-szív lélek és tényleg nagyon szereti a gyermekeket. Ő nem csupán játszani és mókázni hívja a gyereksereget, hanem a szülőket is megszólítja és a portálon megpróbálja elérni azt, hogy a rovataival együtt szólítsa meg a családot.

 

Fantasztikus érzés, hogy délelőtt a szülők megírják, kivel készítsek interjúkat, délután a gyermekek elolvassák a meséket-verseket, este meg a nagyszülők, az ő gyerekeik és azok gyerekei beküldik a sok nyereményjátékba a megfejtéseket. Amikor egy-két nap után összegyűlik több száz levél, és mindben az olvasóink írnak arról, hogy mit hogyan lehetne és képzeljem el, s írjam meg….. úgy érzem, hogy Csutkamanó elérte célját – összeköt bennünket és arra ösztönöz mindannyiunkat, hogy megosszuk értékeinket és ezáltal is újabb értékeket teremtsünk.

 

– Rendre újabb menüpontokkal gyarapszik a honlap kínálata, hány főből áll a szerkesztőség?

 

– A portál technikai része, a szerkesztőprogram és a honlap arculata elsősorban a férjemnek, Oros Péternek köszönhetően valósulhatott meg, két kollégája segíti olykor a fejlesztéseket realizálni, s nem utolsósorban az illusztrátorom, Csapó Judit segít a honlap vizuális részének a megjelenítésében. A Csutkamanó titkai CD grafikáit is neki köszönhetem, a mesekönyvet és a Meseszigeten található meséimet is ő illusztrálja. A többi feladattal én birkózom meg nap, mint nap. Az érdekes az, hogy nincs egy közös iroda, ahol fejünket összedugva írnánk a portált és nyüzsögnénk, mint a hangyák. Judit is és én is otthonról, a számítógép mellől próbáljuk meg napi szinten – írva és rajzolva – tolmácsolni az olvasóknak Csutkamanó életét, kalandjait. Tesszük ezt úgy, hogy Judit Magyarországon lakik, én Ausztriában, s amikor a zenei albumon dolgoztunk, én a dalszövegeimet küldtem a zeneszerzőmnek Szlovákiába, Judit pedig a grafikáit küldte nekem, Ausztriába. Aztán skype, és így kértem fel Vincze Lillát és Harcsa Veronikát, hogy énekeljék fel néhány csutkamanós dalunkat a rév-komáromi stúdióban. Hihetetlen dolgok ezek, mint ahogy az is, hogy a Világsztárok menübe Londonból kapom a fotókat az ott élő és alkotó magyar fotográfustól, Deme Dánieltől. Néha úgy érzem, hogy a világ a tenyerünkön is elfér és összejöhetünk egy piciny szobában mindannyian, éppen az internet világán keresztül, összedughatjuk a fejünket és együtt alkothatunk.

 

– A honlap főszerkesztése, írása mellett azonban gyerekszerzőként is ismert Zalaba Zsuzsa. Versei önálló kötetben olvashatók, s megzenésítve CD-n is megjelentek. Mikor várható a következő kiadvány?

 

– Két önálló verseskötetem jelent meg ez idáig és két mesekönyvem. Egy héber verseskötet szépirodalmi magyar nyelvre való fordítását vállaltam egy izraeli magyar festőművésznő és költőnő felkérésére néhány éve, s tavaly megírtam az új Csutkamanós mese kéziratát és annak a szövegkönyvét, hogy adandó alkalommal akár egy bábszínház, akár egy zenés színház színpadra vihesse a kis kék álommanót, Csutkát. Bízom benne, hogy az új kézirat is megjelenik az idén még, erről tárgyalok éppen az egyik magyarországi könyvkiadóval.

 

Nyulász Péter

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása