Fel

Logopédiai akció a Beszédjavítóban

Logopédiai akció a Beszédjavítóban

Ingyenes vizsgálattal és tanácsadással ünnepli a Logopédia Európai Napját a 117 éves Fővárosi Beszédjavító Intézet, amely Magyarországon már emberöltők óta a nyelvfejlődési problémák orvoslásának központi műhelye.

A kommunikáció szerepének felértékelődésével egyre több gyermek szembesülhet a problémával, hogy képtelenek a világ által diktált kommunikációs tempót követni – figyelmeztetett Mosányi Emőke, a Fővárosi Beszédjavító Intézet igazgatója, az intézmény sajtótájékoztatóján. A kommunikációs zavarral küszködők száma az országban több tízezerre tehető, s az érintettek vagy családtagjaik sokszor nem is tudják, hogy problémájukra van gyógyír: csak a megfelelő szakemberekhez kell fordulniuk. Ezért is hiánypótló a Logopédia Európai Napjához kötődő rendezvénysorozata.

A Fővárosi Beszédjavító Intézetben évente több száz gyermek illetve felnőtt beteg kap segítséget. Mint az igazgató asszony elmondta, a rászorulók itt juthatnak hozzá az országban a legtöbb szakszerű ellátáshoz: fogadnak pöszéket, hadarókat, dadogókat, diszfóniásokat, mutistákat, nyelvlökéses nyelőket, megkésett beszédfejlődésű pácienseket, diszgráfiásokat, diszlexiásokat és diszkalkúliásokat is. Kezelnek más, ritka logopédiai problémákkal küzdő betegeket is, nem feledkeznek meg a beszéd csiszolásáról, a beszédtechnikáról sem. – Szervezeti átalakítással, a személyi feltételek javításával elértük, hogy évről évre több rászorulót fogadhatunk – tette hozzá Mosányi Emőke.

A Fővárosi Beszédjavító Intézet ingyenes szűréssorozatára életkortól függetlenül mindazok jelentkezhetnek, akik úgy érzik, gondjaik vannak beszéd- és nyelvhasználatukkal, avagy gyermekük nyelvfejlődésével kapcsolatban. Az intézmény első alkalommal március 6-án egy nyitott nap keretében, majd ezt követően minden páros hét pénteki napján várja az érdeklődőket.

A Beszédjavító honlapján élő videó közvetítésben lehet nyomon követni a Magyar Logopédia Napjának eseményeit március 6-án, a következő webhelyen: http://beszedjavito.hu/elo-kozvetites

A nyitott nap programja:

„Színes levegő a képzelet szárnyán”/ meseterápiás bemutató foglalkozás/

Farkas Ildikó fejlesztő pedagógus, Jankovics Csaba pszichológus

2012.03.06. 9.30h-12h

Hogy mondjam? – beszédtechnika középiskolásoknak /nyílt óra érdeklődőknek/

Havelka Zsófia logopédus

2012.03.06. 14h-15h

A betűkön innen és túl – olvasásról, diszlexiáról /előadás érdeklődőknek/

Gáll Edina logopédus

2012.03.06. 16h-17.30h

helyszín:

Fővárosi Beszédjavító Intézet

1052 Budapest, Deák F. u.17.

– nyp –

* A cikk a TÁMOP-6.1.2/A-09/1-KMR-2010-0426 projekt támogatásával, a projekt keretén belül elvégzett szakértői munka részeként készült el. *

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása