Fel

Május 22 – az orgona ünnepe a Müpában

orgona1

Május 22 – az orgona ünnepe a Müpában

 

Május 22-én ünnepeljük az Orgona tizedik születésnapját. Ebből az alakalomból több program is várja a gyerekeket.

 

 
pixel

pixel
pixel

pixel

fassang

Főszerepben az orgona

2006. május 22-én avatták fel az európai kontinens legnagyobb, azóta világhírűvé vált hangversenytermi orgonáját.

A 10. születésnapon kétnapos ünnepi rendezvénysorozattal várjuk a közönséget, köztük azt a több ezer érdeklődőt, akik az elmúlt években már oly sokszor meggyőződtek a hangszer és az orgonaművészet sokszínűségéről.

Álomutazásra hívjuk azokat a gyerekeket és felnőtteket, akik szívesen megismerkednének a hangszerek királynőjével. A történet főszereplője, az Orgona nemcsak hangjával, de összetett szerkezetével, precíz működésével és letisztult formáival is ámulatba ejt kicsit és nagyot egyaránt. A zenés előadás során sok közismert dallam átirata csendül fel, a nézők-hallgatók pedig az irodalom, a számítógépes szimuláció és az orgona legavatottabb ismerője, az Orgonista segítségével bepillanthatnak e monumentális hangszer titkaiba, csodálatosan gazdag világába.

 

orgona2

A királynő álma

Nem lenne teljes az ünnep, ha a rendezők megfeledkeznének a gyerekekről. Vasárnap délelőtt 10-kor gyerekeknek szervez OrgonaExpedíciót Fassang László Liszt-díjas művész, a Müpa orgonaprogramjainak szerkesztője, akinek szakértő közreműködésével épült meg annak idején a nagyszerű hangszer. 11-kor Mészöly Ágnes erre az alkalomra írt mesejátéka, A királynő álma várja a gyerekeket a Fesztivál Színházban. A vasárnapi Cifra Palota is az orgonáról szól majd, és délután is számos ingyenes kísérőprogram színesíti az ünnepi rendezvényt.

 

A királynő álma

Interaktív mesejáték

2016. május 22. vasárnap 11:00 — 13:00

Fesztivál Színház

 

Alkotók:

Mészöly Ágnes, író
Dobák Lívia, dramaturg
Pallagi Ákos, zenei vezető
Michac Gábor, díszlet, jelmez
Tóth-Gábor Anna, asszisztens
Fassang László, szerkesztő
Király Attila, rendező

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása