Fel

Március 15. – Huszártábor a Skanzenben

skanzenhuszar1

Március 15. – Huszártábor a Skanzenben

Az idén 50 éves Skanzen a nemzeti ünnepen bátor ifjakat vár, akik igazi huszárpróbának vethetik alá magukat. A huszártáborban megismerhetik, milyen volt a katonaélet.  

 

pixel

pixel

skanzenhuszar4

 

A méltó ünnepléshez mindenki megvarrhatja a saját kokárdáját, zászlóját, de készül korabeli ajándék, monogramos keszkenő, díszített mézeskalács is a hadba vonulóknak. Szólnak a katonabúcsúztató dalok, elsajátíthatók a különböző tájak verbunk táncai is. A megfelelő huszáröltözethez nem maradhat el a huszárcsákó és a fakard közös elkészítése sem.

 

A látogatók ágyúgolyót fabrikálhatnak és elleshetik a kovácsmesterség fortélyait is. A huszártáborban a Történelmi Lovas Egyesület tart lovas díszbemutatót és huszárkiképzést, ahol a huszárok viseletét, fegyvereit, a paripák felszerelését is megismerhetik az érdeklődők.

 

skanzenhuszar2

 

A Skanzen utcáin sétálva megelevenedik a reformkor, a látogatók a korabeli hajviseletnek megfelelően készíttethetik el frizurájukat, kávéházi hangulatba csöppenhetnek, valamint rendhagyó történelemórán vehetnek részt.

 

Március 15-én a Skanzenbe ingyenes a belépés.

 

skanzenhuszar3

 

A rendezvény részletes programja:

http://skanzen.hu/hu/latogatas/programok/huszartabor-nemzeti-unnepunk

 

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása