Fel

Mérföldkő a gyermek és a család életében

iskola4

Mérföldkő a gyermek és a család életében

Az iskolakezdés mind a gyerekeknek, mind a szülőknek új kihívásokat jelent. Izgalmas hetek következnek mindenki életében, s ez nem azonnal az első héten, hanem nagyjából egy hónap múltán érződik csak igazán.

pixel

pixel

Végérvényesen megváltozik a család élete, a kis óvodásból iskolás lesz, a szerető, gondoskodó szülőből pedig ”hajcsár”. Nagy változás ez mindenkinek, de természetesen elsősorban a gyerekek életében alakulnak ki olyan helyzetek, amilyenekkel korábban nem találkozott.

iskola3

Szokatlan helyzetek

  • korlátozni fogják a játékra fordítható időt
  • idegen gyerekek közé kell beilleszkednie
  • mérni fogják a teljesítményét
  • feladatokat fog kapni
  • sok új dolgot fog tanulni

Nem könnyű ennyi változással egyik napról a másikra megbirkózni, de hogyan is segíthetjük csemeténket, hogy megkönnyítsük számukra az iskolai beilleszkedést?

iskola2

Ismerkedjünk

Látogassunk el még a tanévnyitó előtt az iskolába. Sokat segíthet az első napon, ha nem idegen helyen van a kisgyerek. Megkönnyítheti a dolgát az is, ha korábban megismerkedtünk a tanító nénivel és esetleg vannak ismerős osztálytársak is.

 

Biztosítsuk gyermekünket, hogy teljesen normális, hogy izgul és szorong, nincs ezzel semmi baj. Értessük meg vele, hogy a többi gyerek is így érez, mint ő. Ugyanakkor semmi esetre se mutassuk, hogy kicsit mi is aggódunk, szilárd, magabiztos, szerető és megértő hátteret kell biztosítanunk számára.

 

Örüljünk együtt

Teremtsünk nyugodt légkört otthon, biztosítsunk a gyerekek számára ideális körülményeket a tanuláshoz. Különösen fontos a reggeli nyugodt indulás, az egész napra és az iskolai teljesítményre is rányomja bélyegét egy idegesen, kapkodva induló reggel.

 

Örüljünk együtt a pozitív élményeknek, a kis eredményeknek. Erősítsük gyermekünk önbizalmát, nyugtassuk meg, hogy jó úton halad.

iskola6

Segítsünk

Ha úgy látjuk, csemeténk még nem képes önállóan elvégezni a házi feladatát, érdemes leülni mellé és szépen, nyugodtan rávezetni a feladatok megoldására. Ezáltal segíthetjük őt abban, hogy a későbbiekben önállóan tudjon tanulni.

 

Ha bármiben úgy érezzük, nem megfelelő a teljesítménye, keressünk számára játékos készségfejlesztő feladatokat, így szívesen és észrevétlenül segíthetjük a tanulásban anélkül, hogy kényszerűnek érezné a gyakorlást. Így felébreszthetjük benne a tudás iránti vágyat.

 

Hagyjuk feltöltődni

Hagyjunk időt a nyugodt étkezésre, az elegendő pihenésre és játékra. A megfelelő iskolai teljesítményhez elengedhetetlenül fontos, hogy legyen idő a regenerálódásra is.

Szeretetből, sajnálatból, vagy éppen időtakarékosságból ne végezzük el helyette a feladatokat. Türelmesen várjuk ki, amíg végez a leckeírással, hegyezéssel, bepakolással, hiszen csak így tanulhatja meg őket. Bármilyen nehéz is néha kivárni, míg mindennel elkészül, de higgyük el, csak így nevelhetünk gyorsan, rutinosan, önállóan tanuló gyermeket.

 

iskola1

Hagyjuk önállósodni

Vegyük figyelembe gyermekünk személyiségét. Van, aki kifejezetten igényli, hogy esténként átbeszéljük a nap eseményeit, szereti, ha közösen pakoljuk be a másnapi tanszereket. Ugyanakkor vannak olyan gyerekek is, akik hamar önállósulnak és megbízhatóan elvégzik a feladatukat önállóan is. Természetesen az önálló gyerekeket is érdemes időről-időre ellenőrizni, hogy mire kamaszodnak majd, és igyekeznének kibújni a feladatok alól érezzék, hogy a szülő mindig rajtuk tartja a szemét.

 

Okosan szeressük

Talán elsőre mi magunk is megijedünk a ránk váró nehézségektől. Nehezen tudjuk elképzelni örökmozgó csemeténket komoly iskolásként, és valljuk be, első hallásra nincs ínyünkre a szigorú szülői szerep sem. De higyjük el, a gyerekek többnyire könnyen beilleszkednek, hamar kialakul majd az új életritmusunk, amibe beleférnek majd a régi, játékos elfoglaltságok is Ugyanakkor ne feledjük, felelősek vagyunk gyermekünk jövőjéért, most fektetjük le a további tanulmányok alapjait, most neveljük gyermekünket a tanulás utáni vágyra és ehhez bizony néha elengedhetetlen némi szigor is. Ne hagyjunk rá gyrmekünkre helytelen dolgokat, mondván, annyira szeretjük őket, hogy nem akarjuk korlátozni a szabadságukat. Akkor szeretjük őket a legjobban, ha megtanítjuk, nekik is be kell illeszkedni az iskolai rendbe, így adhatjuk meg számukra a legfontosabb dolgot, későbbi boldogulásuk kulcsát, a tudást!

 

 forrás: www.teunneped.hu
Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása