Fel

Mesetábor, Western lovastábor – angolul

green-pony1

Mesetábor, Western lovastábor – angolul

Ha szeretnéd, hogy a Te gyereked se legyen elveszett külföldön, gyere el hozzánk! Fejlettségtől függően egy 4–5 éves gyermek, egy-egy hét alatt segítségünkkel megtanulnak válaszolni egyszerű kérdésekre, illetve 10–20 kifejezés és 100–120 szó elsajátítására képesek, számtalan mondóka és dal megtanulása mellett. Míg a 6–7 éves gyerekek 20–30 kifejezés és kb. 200 szó megtanulására képesek.
Mint minden évben, most is változatos tábori kínálatot állítottunk össze!

pixel

pixel

 

Zajlik az élet az angol mesetáborban. A gyerekek lelkesen, és vidáman vetik bele magukat a sok-sok kalandba.

green-pony3

Az első hét az újrafelhasználásról, szelektív hulladékgyűjtés fontosságáról szólt. Készítettünk vázát műanyagpalackból, buborék fújót szívószálból, tic tac toe nevű játékot gabonapelyhes dobozból és kupakokból, valamint szívószál nyakláncot is. Sok akadálypályát is építettünk, melyet főleg a fiúk élveztek, de a lányok is ügyesen végigmentek rajta.
Ezután az angol királynő hete jött. A gyerekek megismerkedtek a teázással, az etikettel, koronát készítettek, valamint az angol kultúrába is betekintést nyerhettek.
Július hónap első két hete a kalózokról szólt. Feldíszítettük az udvart és a folyosót is kalózos dolgokkal. Festettünk kendőt, készítettünk homokképet, kerestünk kincset, majd nyaklánc lett a kincsekből. Kalózos dalokat is tanultunk. Arcfestés segítségével, kalózt varázsoltunk magunkból. „We want money, give us your treasure” kántáltuk. A kincskeresés során a recycle-ös hét kupakjai segítettek minket nyomra találni. Kampókezünk is lett, virágcserépből és alufóliából készítve. Képeken kalózhajókat nézegettünk, majd kalóztörténeteket hallgathattak meg a gyerekek az óvónők felolvasásában. Délutánonként a kisebbek aludtak, a nagyok pedig színezhettek kalózos kifestőket és játszhattak kalózos játékokat, mint az „everywhere we go, people wanna know” nevezetű dal.

 

green-pony5

Még sok-sok új kaland vár ránk, amelyekre titeket is szeretettel várunk! Gyertek, játszatok velünk, korlátozott számban ugyan, de még vannak szabad férőhelyeink! A turnusok hétfőnként indulnak egészen augusztus 22.-ig.

Jelentkezzetek ti is az info@nyelvovi.hu címen! Várunk benneteket!

 

7 ok, amiért jó nálunk táborozni:
1. Angol anyanyelvű pedagógusok
2. Meséken keresztül tanulnak angolul a gyerekek
3. Kézműves, fejlesztő és logikai játékos foglalkozások
4. Nagy udvar, sok játékkal és árnyékkal
5. Nyáron vizes játékok az udvarban
6. Helyben készült ételek, speciális igényűeknek is
7. Kedves, gyerekszerető óvónénik és dadusok

 

green-pony2

Angol mesetábor

Hétről-hétre új kalandba vágunk bele a gyerekekkel, angol klasszikus mesék jól ismert világába kalauzolva őket.
3-7 éves gyerekeknek

kis létszámú, max. 10-12 fős csoportok

szakképzett pedagógusok, anyanyelvi tanárok

teljes ellátás, napi négyszeri étkezés

kézműves foglalkozások

játszótér, hinta, ugráló, vizes játékok

folyamatos angol nyelvi környezet

a nyelvi fejlesztés támogatása zenei- és mozgásfejlesztő foglalkozásokkal

napi négyszeri étkezés

szakképzett és tapasztalt pedagógusok

Ára : 31900 Ft

Június 20- augusztus 22-ig folyamatosan

 

green-pony4

Angol Western Lovastábor
6-12 éves gyerekeknek Simonpusztán

Napi kétszeri lovasfoglalkozás,

elméleti oktatás,

kézműves foglalkozások.

lovasoktatás és lovaselmélet, óvodáskorú lovasaink számára pónilovaglás,

lovaskocsikázás

ügyességi játékok

lószőrékszer készítés

bőrdíszműves bemutató

kecskesajt készítés

betekintés egy kovácsműhelybe

lasszózás és patkódobás etc.

/kirándulás lovaskocsival a Martonvásári Kastélyba, piknikezés/

Ára: 48.000 Ft
Turnusok:
2016.08.01- 2016.08.05

 

SATURDAY SCHOOL NYÁRI TÁBOROK
ANGOL kreatív, játékos tábor (8.00-17.00) anyanyelvi környezetben.

anyanyelvi tanár/ nincs magyar szó,használható szókincs

játékok, alkotás, vidámság.

6-12 éves korosztály részére
Időpontok :
2016.07.18-22.
2016.07.25-29.
Ára: 32.000 Ft * 5 napos tábor esetében egész napos ott tartózkodás esetén és 15.000 Ft 2 napos táborra.

További információ:

info@nyelvovi.hu,

Tel.: 06-3o-515-0533

https://hu-hu.facebook.com/Green-Pony-Nyelvovi-120556531319072/

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása