Fel

Mesés hajó a hazai vizeken

Mesés hajó a hazai vizeken

Immáron 10 esztendeje ringatóznak a Duna habjain azok a mesehajók, ahol kicsik és nagyok nemcsak a kedvenc előadóikkal találkozhatnak, hanem még a táj, a víz szépségével is megismerkedhetnek. Idén nyáron sem tétlenkednek a szervezők. A jubileumi programban szerepel városnézés, meseelőadás, éneklés, sőt még az augusztus 20-i tűzijátékot is innen élvezhetik a látogatók.

 

Jubileum a vízen

 

2000 nyarán Dunai Mesehajóként indult a gyereksorozat, amely idén lett tíz esztendős. A rengeteg színes program mellett az idei nyári tűnik a legimpozánsabbnak: három kiemelt esemény alkotja az évad gerincét.

 

Július 31-én a Vigadó téri kikötőből indul a Történelmi Mesehajó, mely a Nemzeti Múzeum Históriás Játszóházának és a Görömbő Kompániának meséivel átszőtt idegenvezetés, hajókirándulás. Mátyás királytól a Nyulak (mai nevén Margit) szigetéig.

 

Augusztus 15-én délelőtt az A38 Hajó tetőteraszán a közkedvelt Walt Disney és Shrek filmek slágerei csendülnek fel.

 

 

Tűzijáték hajóról

 

Akik szeretnék a tűzijátékot a szabadban, méghozzá a vízen ringatózva megnézni, annak is a mesehajót ajánlanánk. Az A38-as hajó több szintjén lesznek gyerekprogramok ezen a napon, míg az előadásokat követően teljes panorámát biztosít a hajó bármely pontja a tűzijáték megtekintésére.

 

Idén a nyitott tetőteraszon a Görömbő Kompánia székely népmeséjét és táncházát, míg a víz szintje alatti színház-, és koncertteremben az Anna and The Barbies Walt Disney-, és Shrek dalokkal fűszerezett műsorát adják elő, a megasztáros Schmidt Barbie vendégszereplésével.

 

 

További információk:

www.mesehajo.hu

www.a38.hu

 

 

 

Almásy Katalin

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása