Fel

Móna Manó mesék

szokimondoka7

Móna Manó mesék

 

Mi a SzóKiMondókánál a szavakkal szeretünk játszani. Lerajzoljuk, mesébe foglaljuk őket, kimondjuk és a gyermekekkel is kimondatjuk akár meseolvasás közben is a lerajzolt szavakat. A SzóKiMondóka könyvei alkalmat adnak a közös olvasásra, az írott szöveggel való ismerkedésre.

 

pixel

pixel

 

szokimondoka4

Nem olvasni tanítunk, csupán ismerkedünk a szavakkal – jelentésükkel, kiejtésükkel és írott alakjukkal is, de ez az ismerkedés mindvégig megmarad a játékosság keretei közt. Idővel egy-egy szó, szótag, vagy betű kiemelkedik a betű rengetegből a gyermekek számára és sikerélményt ad nekik, ha felismerik nevük kezdőbetűjét, vagy az anya, apa, baba szavakat. Ezzel vizuális memóriájuk is fejlődik, és mivel a könyvek lapozgatása során nem csak a képeket nézik meg, közelebb kerül hozzájuk az olvasás, mint tevékenység.

 

szokimondoka2

A könyvek közös olvasása a legjobban úgy tud megvalósulni, ha gyermekünket az ölünkbe vesszük közben. Az ölbéli játékok tárháza közös olvasással bővül. Gyermekünk figyelme az előttük lévő könyvre irányul, s kérdezgetéssel, a soron következő szó kimondásával, együtt fejtjük meg a könyvet. Így gyermekünk részt vesz a mesélésben, a mese értelmezésében. Passzív befogadóból aktív részesévé válik a mesélés folyamatának.

 

szokimondoka5

A könyveink segítenek a gyermek figyelmének fenntartásában, a figyelem időkorlátainak feszegetésében. S míg így közösen, összebújva olvasunk, érzelmi tankunk is töltődik, gyermekünk érzi felé irányuló szeretetünket, testünkkel biztosítjuk számára a biztonság érzetét.

 

 

A mi könyveink segítenek abban, hogy az olvasás élménye közös legyen, hogy egymásra figyeljünk közben, s akár a mese fonalán elindulva megtárgyaljunk aznapi történéseket, fontos eseményeket.

 

Móna Manó meséinkben a világot szóról szóra mutatjuk be a gyermekeknek. Ahogyan Móna Manó az évszakokon át utazik, a gyermekek megismerkednek a 4 elemmel: a vízzel, a levegővel, a tűzzel és a földdel. Minden mesében tanulnak a természetről, a színekről, testrészeikről, és alapvető fogalmakról. A színes, kiemelt szavak segítségével a gyerekek vizuális memóriája is fejlődik a szótagok, betű-hang megfelelések felismerésével.

 

 

Elérhetőségeink:

www.szokimondoka.hu

https://www.facebook.com/szokimondoka

szia@szokimondoka.hu

06 20 6656 199

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása