Fel

Mutassuk ki a fogunk fehérjét!

dm1

Mutassuk ki a fogunk fehérjét!

 

Ütött a fogszuvasodás órája! Ideje alaposan elsajátítani, hogyan mossunk fogat úgy, hogy fogaink teljes mértékben védve legyenek.

Bevett szokás, hogy reggelente ébredés után, szinte félálomban, kissé még bágyadtan állunk a fürdőszoba tükör előtt és gépies mozdulatokkal végezzük a fogmosást. Este lefekvés előtt ugyanezt ismételjük meg sietve, vagyis gyorsan átkeféljük a fogainkat, és már irány is az ágy!

fog04

Csak a fogorvos-látogatás előtt leszünk alaposabbak, és szánunk több időt a fogmosásra – minden fogat egyenként mosunk meg, bevetésre kerül a fogselyem és a szájvíz is. Aztán pedig imádkozunk, nehogy szuvas fogat találjon az orvos. A vizsgálat után, mint mindig, határozott fogadalmat teszünk: „mától alaposabban és pontosabban mosok fogat”!

 

A helyes technika

Mivel naponta többször, rutinszerűen mosunk fogat, nagyon fontos, hogy időnként emlékeztessük magunkat a megfelelő technikára. A legfontosabb talán, hogy fogmosáskor ne túlságosan lazán simogassuk a fogainkat, de ne is nyomjuk rá túl erősen a fogkefét – hiszen akkor megsérthetjük a fogínyt.

Legalább hárompercnyi időt szánjunk egy fogmosásra. A fogíny szélénél található lepedéket apró mozdulatokkal távolítsuk el, így nem csak a fogainkat, hanem a fogínyt is alaposan megtisztíthatjuk. Az a legegyszerűbb, ha fogunk és a fogkefe 45 fokos szöget zárnak be egymással.

dm3

Ezután kis, körkörös mozdulatokkal tisztítsuk meg a felső és az alsó fogsorunk belső és külső felületét. A metszőfogaknál állítsuk függőleges helyzetbe a fogkefét és úgy dörzsöljük őket. A rágófelületekről se feledkezzünk meg, mozgassuk vízszintesen ide-oda a fogkefét.

Végezetül nincs más hátra, mint az öblögetés és egy mosoly a tükörképünknek!

 

(x)

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása