Fel

Nyári színház gyerekeknek

szepseg3

Nyári színház gyerekeknek

pixel

Elindult a nyári szezon, s nyitnak a szabadtéri színpadok is. A Városmajori Szabadtéri Színpad is megnyitotta kapuit, ahol hétvégenként a gyerekeké a nézőtér. 

pixel

pixel

szepseg2

A nyári fesztiválok ideje alatt a gyerekekre is gondoltak a szervezők, s Budapesten a Városmajori Szabadtéri Színpadon vasárnaponként délelőtt a gyerekekeknek tartanak bábelőadásokat, koncerteket, színházi előadásokat.

A kellemes környezetben kifejezetten élmény a színház, hiszen árnyékos, hűs helyen élvezhetik a kicsik az előadásokat. A színvonalas programban lesznek bábelőadások, s rögtön  a nyári szünet kezdetén a Budapest Bábszínház előadását, a Hoppá, hoppá címűt láthatjátok. A nyár folyamán találkozhattok még  a Kabóca Színház előadásával, Torres Dánieli és a Spirit Színház – Milne: Micimackó feldolgozásával, illetve az Inversedance – Fodor Zoltán társulat: Vuk című darabjával.

A programokat itt találhatjátok: http://szabadter.hu/varosmajori-szabadteri-szinpad

 

szepseg1

A Szép és a Szörnyeteg

Elsőnek a Szép és a Szörnyeteg című népszerű mese színpadi feldolgozását láthatjuk, amit június 21-én mutatnak be.

A történet régi, mégis időtlen: egy kis francia falucskában él egy káprázatosan szép és okos leány, Belle, akit üldöz szerelmével a jóképű, de durvalelkű, törtető Gérald. Egy napon Belle apját rabságba ejti a környék kastélyában lakó, rettegett szörnyeteg, és „váltságdíjként” a leányt kéri. Belle gondolkodás nélkül feláldozza magát, és önként besétál a szörny csapdájába. Ahogy telnek a napok, úgy ismeri és szereti meg egyre jobban a taszító külső mögött jólelkűnek és nemesnek bizonyuló herceget.

Csodálatos zene, káprázatos jelmezek és lélegzetelállító díszlet teszi felejthetetlenné az előadást. (5 éves kortól ajánlott)

Jean Cocteau meséje alapján írta és rendezte: Nyírő Bea

Szereplők: Rárósi Anita, Bácsatyai Gergely, Borbély Krisztina, Magyar Tímea, Merk László, Pásztor Máté, Nyírő Bea

További részletek az előadásról: http://szabadter.hu/programok/item/1948-turay-ida-szinhaz-a-szep-es-a-szornyeteg.html#.VXlJOc-qpHw

 

 

Gyere és játssz ! 

Egy másik érdekes programra is várják a gyerekekt, ahol ők maguk próbálhatják ki színészi képességeiket. Pápai Erika színművésznő vezetésével indul.

 

papaierika

„Nincs is jobb időszak erre, mint a nyár, amikor a gyerekek autentikus környezetben szerezhetnek minderről tapasztalatot. A muzsika hangjamusicalt választottuk tematikának, amely nemcsak zenés műfajként kapcsolódik a nyárhoz, hanem a Városmajori Szabadtéri Színpad egyik legnépszerűbb produkciója volt néhány évvel ezelőtt, éppen Pápai Erika főszereplésével. Emellett kiválóan alkalmas arra, hogy a gyerekek sokféle területen kipróbálják magukat” – mondják a szervezők, aki várják a 6- 12 éves gyerekeket a táborba.

A foglalkozásokat és az órarendet úgy alakítottuk ki, hogy a résztvevők bepillantást nyerhessenek egy előadás megszületésének folyamataiba, valamint a színházi- és drámajátékokon keresztül minél több előadói készség elsajátításában kipróbálhassák magukat. Az egyhetes intervallumokban meghirdetett tábor végén A muzsika hangja című előadás egy részletének bemutatásával adnak számot a tanultakról.

Pápai Erika vezetésével, valamint tapasztalt drámapedagógus és színházi szakemberek bevonásával tanulhatnak a gyerekek színpadi mozgást, beszédet, éneket, de a bábozás, a sminkkészítés, a szinkron, a díszlet- vagy a jelmeztervezés műhelytitkaiba is beleshetnek. Mindehhez a Városmajori Szabadtéri Színpad környezete adja a helyszínt, ahol a nyári szezon közegében kapnak ízelítőt a gyerekek a színház működéséből. A szülők személyesen Pápai Erikától is kapnak visszajelzést gyermekükről. A kurzuson részt vevők a színház vendégei a vasárnap délelőtti matiné előadáson, valamint kedvezménnyel vásárolhatnak jegyet a teljes nyári kínálatból.

A foglalkozások kis csoportokban zajlanak, ezért a férőhelyek korlátozott száma miatt érdemes minél előbb jelentkezni.

Helyszín: Városmajori Szabadtéri Színpad
1122 Budapest, Szamos utca 2/B, GPS-koordináták: 47.506413, 19.020424

Időpontok: hétfőtől péntekig, napközis rendszerben, 6-12 évesek részére

részletek itt: http://szabadter.hu/hirek/item/1978-%E2%80%9Ea-muzsika-hangja%E2%80%9D-%E2%80%93-zen%C3%A9s-sz%C3%ADnh%C3%A1zi-ny%C3%A1ri-t%C3%A1bor-a-v%C3%A1rosmajorban.html#.VXlIXc-qpHx

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása