Fel

Örökölt csapdáink

gubanc1

Örökölt csapdáink

Ki nem gondolta kamasz korában: én biztos nem leszek olyan szülő (felnőtt), mint a szüleim. A fogadalom, – amihez egy életen át próbálunk ragaszkodni – betarthatatlan, hiszen gyerekként fogalmunk sincs arról, hogy milyen a másik oldalon szerepelni. Szülőként kell(ene) emlékeznünk nevelésünk buktatóira.
Gáspár Sarolta korábbi cikke mai is aktuális. 

pixel

pixel
Tóth Kriszta költőnő így emlékszik:

 

A szüleim azt hitték, ha dicsérnek, rosszat tesznek… sikerült a nevelésükkel, pont az ellenkezőjét elérni, mert… (3.20mp)

 

Engem midig csak a hibáimért ostoroztak. A szüleim azt hitték, ha dicsérnek, rosszat tesznek.

 

Tóth Krisztina, költő

Tóth Krisztina, költő

 

Én próbálom másként nevelni a fiamat, de – anyaként – megértőbb vagyok a szüleimmel, mert senki nem tud kibújni a bőréből, és ahogy őket nevelték a nagyszüleim, azt „vitték tovább”. Én a 11 éves fiam nevelésénél arra nagyon figyelek, hogy ne ismételjem a szüleim nevelési hibáit, … az én hibáimról a fiam tudna mesélni.

 

Gubancok
„A mi kötelességünk az, hogy gyermekeinket arra neveljük, hogy szeressenek, tiszteljenek, és kövessenek minket.
Ha felnővén szeretnek, tisztelnek és követnek minket, az ég megjutalmazott minket azért, hogy jól neveltük őket.
Ha felnővén sem nem szeretnek, sem nem tisztelnek, sem nem követnek minket, akkor vagy jól neveltük őket, vagy nem.
Ha jól, … akkor valami biztosan nem stimmel velük, ha nem,… akkor valami nem stimmel mivelünk.”
R.D. Laing

 

 

Levente levele és a “k + gy + k”

 

Részlet egy levél nyomán készült telefonbeszélgetésből

 

…a gyerekek azokba a csapdákba esnek bele, amit a szüleik se tudtak kikerülni, mert… (3.50mp)

 

 

gubanc2

 

„…a gyerekek azt a jármot veszik fel, amit a szülők kínálnak nekik. Én egy árva centi örömöt se tudtam a szüleimnek szerezni, mert más életet akartam, mint az övék.
Felnőve pszicho-pedagógusként is azt láttam, hogy a szülők olyan életpályákat kínálnak a gyerekeiknek, amit nem tudtam én se elfogadni.
Most -természetesen- más a trendi, mint a 70-es években, de a k+gy+k élet (könnyen, gyorsan, kockázatmentesen) érvényesülés vágya erősebb, mint negyven éve.” – ez a levélíró Levente véleménye.

 

A cikk – Gáspár Sarolta Apróságok c. rovatának egy korábbi anyaga.

 

Gáspár Sarolta új műsorát a Gubancainkat, minden pénteken  13-14 óra között a Rádió Bézsben hallgathatják meg.

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása