Fel

Országos kampány az értő olvasásért

Országos kampány az értő olvasásért

Másfél éven át tartó országos kampány, harminc mintaprogram, digitális tudástárak az értő olvasásra nevelés a céljából. Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum – Nevelési Tudásdepó elnevezésű programjában az olvasás megszerettetése mellett a gyerekek, diákok digitális készségeit is fejleszteni kívánják, pedagógusok és könyvtáros tanárok bevonásával.

 

Értő olvasás a cél

 

Nem egyszerűen megszerettetni az olvasást, hanem olyan készséget, képességet adni a gyerekek, diákok birtokába, melyet egész életük során tudnak hasznosítani, akár az élethosszig tartó tanulás keretében, akár csak a mindennapok során is – ismerteti Bilicsi Erika, a nevelési Tudásdepó szakmai koordinátora az országos olvasás népszerűsítő, fejlesztő kampány lényegét. Ebbe tartozik az értő olvasás mellett az internet készségszintű használata is. Számítunk ebben a munkában a könyvtárak, pedagógusok, könyvtáros tanárok együttműködésére.

 

 

Ne csak keress, találj is

 

A Nevelési tudásdepó másfél éve során, több színtéren is zajlanak majd az események. Egyrészt harminc mintaprogram indul el pedagógusok, könyvtáros tanárok bevonásával, melyek például olyan készségek fejlesztéséről szólnak, mint egy internetes kereső célirányos és hatékony használata. A diákok elsajátíthatják, hogy miként találhatják meg a számukra szükséges információkat az interneten, majd megtanulják kiválasztani ebből az adatrengetegből a számukra hasznosakat, s végül azok épüljenek be a tudásukba.

A mintaprogramok kidolgozása már folyamatban van – mondja Bilicsi Erika – néhány ezek közül várhatóan már a jövő hónap végére elkészül. A programok első próbatételére pedig nyáron kerül sor nyári napközis – avagy olvasótáborok, rendezvények alkalmával.

 

 

A gyerekirodalom legteljesebb tárháza

 

A Nevelési Tudásdepó kampány részeként egy digitális tudásbázis, Olvasás portál is épül, mely a maga nemében egyedülálló, és forrásértékű adatbázis lesz, mely segítséget adhat a tankönyvválasztásban, illetve az gyermek- és ifjúsági irodalomban való eligazodáshoz. Megtalálható lesz rajta minden Magyarországon eddig megjelent tankönyv bibliográfiája, felhasználási időszaka, illetve a gyermek-, és ifjúsági könyvek lehető legteljesebb tárháza. Emellett ez a portál lesz az olvasásnépszerűsítő kampány hivatalos megjelenési formája is, azaz folyamatosan megjelennek itt a kampány hírei, eredményei, melyek az internet mellett nyomtatott információs füzetek formájában is elérhetőek lesznek. Ugyanitt gyűlnek majd külföldi, illetve hazai már létező jó gyakorlatok, annak érdekében, hogy az így kialakuló tudástár közvetlenül használható legyen a közoktatásban, és a folyamatos fejlesztő munkának.

 

http://www.opkm.hu/

 

 

Nyulász Péter

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása