Fel

Séta a szülés és születés minőségéért

szuletes5

Séta a szülés és születés minőségéért

 

Milyen élmény a szülés az édesanya, a baba és a család számára- erre a kérdésre szeretnék felhívni a figyelmet a szervezők, akik sétát szerveznek. A séta üzenete: A „szülés/születés minősége” legalább olyan fontos, mint annak közvetlen eredménye.

szuletes3

Saját tempóban 

A sétán ki-ki a maga tempójában járhatja végig az utat, hol csendesen, hol hangot adva élményeinek. Mindez mutatja, mennyire fontos a saját ritmus (amit nem érdemes se gyorsítani, se lassítani), a folyamat (ami legalább olyan lényeges, mint a célba érkezés), az együttlét vagy éppen a magány.

szuletes2

A hagyományteremtő sétát az ELTE PPK Perinatális Szaktanácsadó szakának oktatói és eddig végzett hallgatói kezdeményezték, illetve szervezik – akik mind a születés körüli időszakkal (is) foglalkozó szakemberek, például szülésznők, védőnők, gyógypedagógusok, pedagógusok, pszichológusok, dúlák, jógaoktatók, sportrekreátorok, mozgásfejlesztők.

Az első út: Budapesttől Egerbe vezet: 2014. június 29-ei indulással, július 6-ai megérkezéssel, az Eger melletti Bábafához.

Az úton  bárki csatlakozhat hozzájuk, akár végig, akár egy-egy szakaszon. Aki a sétához  csatlakozik, annak , szállásáról, étkezéséről gondoskodnia kell.

Azok kedvéért pedig, akik nem sétálhatnak a szervezőkkel, azoknak Budapesten, az ELTE Izabella utcai épületének udvarában, és Eger mellett, a Bábafánál programokkal kedveskednek a szervezők.

 

További információk:

http://www.affektiv.hu/doku.php?id=setaaszueletesminosegeert

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása