Fel

Sikertörténetek másképp

Sikertörténetek másképp

A MOL Gyermekgyógyító program támogatásával megvalósult terápiás kezelések több mint 50 ezer gyermeken segítettek az elmúlt 5 évben. A MOL tudatosan választotta a rehabilitáció támogatását, azon belül is a terápiás programok felkarolását, mivel a kórházi gyógyítás folyamatában a rehabilitációra általában nincsen megfelelő forrás, pedig eredményességét kutatások és szakemberek tapasztalatai támasztják alá.

Az elmúlt öt évben a MOL támogatásával megvalósult terápiás programok több mint 50 ezer gyermekhez jutottak el és a MOL az Új Európa Alapítványon keresztül több mint 250 millió forintot fordított a terápiás kezdeményezések támogatásra. A MOL Gyermekgyógyító program jelenleg 31 élmény- és művészetterápiás programot támogat. Köztük olyan eredményes kezdeményezéseket, mint például a rendszeres bohócdoktori viziteket a Heim Pál Kórházban, vagy gerincferdüléses betegekért dolgozó Vertebra Alapítványt valamint a Gézengúz Alapítványt, amely közel húsz éve végzi magas színvonalú munkáját az idegrendszeri sérült és a normáltól eltérő fejlődési menetű csecsemők és kisgyermekek körében.

A MOL Gyermekgyógyító program által támogatott élményszerző foglalkozások hatása, mint pl. egy bohócdoktori vizit a kórházban, vagy egy nagyszerű közös tábor a sorstársakkal, nagyban hozzásegítik a gyerekeket a betegség okozta negatív hatások feldolgozásához és erősíthetik a gyógyulási kedvet. A művészetterápia a kommunikáció fejlesztéséhez ideális eszköz, különösen a fogyatékkal élők esetében, akiknek életprogramjuk részét alkotja a fejlesztés, amellyel saját és családjuk életminőségének javulását érik el.

„A beteg vagy fogyatékos gyermekek küzdelme ritkán kerül reflektorfénybe. Pedig a küzdelem, amit az emberhez méltó életért, néha az életben maradásért folytatnak, felülmúlja a hétköznapi ember által ismert nehézségeket. Céljaik eléréséért komoly áldozatokat hoznak, és sikereiknek ugyanúgy örülnek, mint mások. E sikerekhez segíti hozzá őket és kezelőorvosaikat, szüleiket, környezetüket immár öt éve a MOL Gyermekgyógyító program. A támogatott terápiás módszerek sikerességét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egyre több kórház igyekszik beilleszteni azokat valamilyen módon a kis betegek mindennapjaiba.” – mondta a bemutatkozón Somlyai Dóra, a MOL-csoport kommunikációs igazgatója.

 

 

A MOL Magyarország legnagyobb vállalati adományozója, számos társadalmi kezdeményezés mellé odaáll, mind a sport, mind a kultúra vagy akár a környezetvédelmi és szociális ügyek területén. November 18-án a MOL Gyermekgyógyító program által támogatott sikeres terápiás kezdeményezések mutatkoztak be, az esemény házigazdája a Gézengúz Alapítvány volt.

A Gézengúz Alapítvány az idegrendszeri sérült és a normáltól eltérő fejlődési menetű csecsemők és kisgyermekek körében végzi munkáját. Az alapítvány terápiás programokat működtet (például hidroterápia, zeneterápia, mozgásterápia, családterápia), emellett diagnosztizáló és szakember-továbbképző feladatokat is ellát. Budakalászon európai színvonalú gyermekrehabilitációs központot hoztak létre Cseppek Háza néven, hasonló központjuk működik Győrben is.

A házigazdák mellett bemutatkozott a gerincbetegségben szenvedők támogatására létrejött Vertebra Alapítvány, a pszhichiátriai betegekkel foglalkozó Az Egészséges Lelkű Ifjúságért Alapítvány, valamint a Magyar Bohócok a Betegekért Alapítvány és gyengénlátó gyermekek számára ún. miliőterápiát szervező Kovács Csongor Alapítvány.

 

Akik pályáztak:


A pályázó Vertebra Alapítvány a gerincbetegségben szenvedők támogatására jött létre. Ezeknek a betegeknek az orvos hosszabb időre merev fűző, azaz korzett állandó viselését írja elő. A korzett bár fizikailag kényelmetlen, testidegen eszköz, a legnagyobb problémát a kezelés során mégsem ez, hanem a gyermekekre nehezedő lelki teher okozza: szégyenérzet, önértékelési zavar, szorongás alakul ki náluk emiatt. A lányok nőiességüket nehezen élik meg. A terápia sikeressége, a gyógyulás azonban azon múlik, viselik a korzettet, vállalják-e az eszközzel járó életmódbeli megszorításokat, tudnak-e alkalmazkodni az új helyzethez.

Az alapítvány, amelyet a gerincbetegekkel foglalkozó orvosok és érintett szülők hoztak létre ebben az életmód-váltásban, önelfogadásban nyújt segítséget. Közösségi programokat, tanácsadást szerveznek, amelyek segítik a gyerekeket, fiatalokat abban, hogy állapotukat felvállalják, meg tudjanak küzdeni a rájuk váró nehézségekkel.

 

A Pro Juventa Alapítványt az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) dolgozói hozták létre az intézetben kezelt gyermekek támogatására. Közel két év átmeneti elhelyezést követően 2009 decemberében költözhettek be új otthonukba a Heim Pál Gyermekkórházba, ahol az országban egyedülálló Gyermek és Serdülő Pszichiátriai Osztályként működnek. A 100 éves fennállását ünneplő kórházban egy teljesen felújított önálló épületben található meg a gyermekpszichiátria.

Az évente körülbelül 3000 beteget ellátó, országos hatáskörű osztályon több mint 10 éves hagyománya van a művészetterápiás műhely működésének. A MOL Gyermekgyógyító program 2007 óta támogatja ezt a terápiás munkát. Az elkészült alkotásokból rendszeresen szerveznek kiállításokat, a kórházban és neves helyszíneken is.

 

Magyar Bohócok a Betegekért Alapítvány 2000-ben került bejegyzésre, célja a kórházi betegek kezelésének kiegészítése a nevetésterápia módszerével. Ezt bohóctechnikák alkalmazásával, bohócdoktori vizitek megvalósításával érik el. Ezek során lelki felüdülést, örömet visznek a kórházi mindennapokba, elfeledtetve a gyerekekkel a kezelések, műtétek okozta fájdalmakat, a betegséggel folytatott küzdelem nehézségeit.

2005-ben a MOL Gyermekgyógyító programjának támogatásával tudták elindítani a székesfehérvári Szent György Kórház gyermekosztályán a nevetésterápiát, majd 2008. szeptemberétől ugyancsak a MOL támogatásával kezdhették el, és valósíthatták meg 8 hónapon át az Semmelweis Egyetem II. Gyermekklinikáján a második vizitnapot.

Jelenleg 5 kórházban ill. rehabilitációs intézetben (a budafoki Reménysugár Habilitációs Otthonban) vizitelnek a Magyar Bohócdoktorok a Betegekért Alapítvány munkatársai. Az elmúlt 9 évben összesen 2150 viziten (vagy bohócdoktori nyelven szólva bevetésen) 112 100 beteggel találkoztak a bohócdoktorok.

 

A Vak Diákok Egyesülete 1992-ben jött létre. Fontos szerepet tölt be a látássérültséggel élő gyermekek rehabilitációjában. Többféle szakosztályban zajlik a vak gyermekek sportolási lehetőségeinek biztosítása. Az iskola diákjainak lovasterápiás programját 2006 óta támogatja a MOL Gyermekgyógyító program. A látássérült gyermekek több mint 5 éve vesznek részt az egyesület színeiben a Magyar Lovasterápia Szövetség által szervezett lovasversenyeken.

A programban részvevő gyermekek óvodás, ill. kisiskoláskorúak, valamint kamaszkorúak, összesen 40-46 fő. A foglalkozásokat a Magyar Lovasterápiás Szövetség fóti központjában valósítják meg, ahová a gyermekeket az iskolából kisbusszal szállítják.

 

A Gézengúz Alapítvány az idegrendszeri sérült és a normáltól eltérő fejlődési menetű csecsemők és kisgyermekek körében végzi munkáját. Az alapítvány terápiás programokat működtet (például hidroterápia, zeneterápia, mozgásterápia, családterápia), emellett diagnosztizáló és szakember-továbbképző feladatokat is ellát. Budakalászon európai színvonalú gyermekrehabilitációs központot hoztak létre (Cseppek Háza), hasonló központjuk működik Győrben is.

Az elmúlt három évben a MOL Gyermekgyógyító program támogatásával sikerrel vezették be a zeneterápiát az alapítvány komplex ellátási formái közé.

 

Kovács Csongor Alapítvány a Gyengénlátó Gyermekekért 1992-ben jött létre. Célja a gyengénlátók szakmai támogatása, a Gyengénlátók Budapesti Általános Iskolája és Diákotthona munkájának segítése. Az iskolában második éve valósul meg a Magyarországon egyedülállónak mondható iskolai miliőterápiás program, nehezen kezelhető, pszichés zavarokkal küzdő gyengénlátó gyerekek részére.

A többségében halmozottan sérült, pszichés zavarokkal és szociális hátrányokkal is küzdő gyermekek számára elengedhetetlenül fontos a pozitív identitás építése. A miliőterápia a legnehezebben kezelhető, súlyosan szorongó vagy agresszív gyermekeknek kínál olyan terápiás lehetőséget, mely elősegíti a személyiség integrálódását, érését, az agresszió kezelését. Ez egyben a betegek számára kidolgozott komplex pszichoterápiaként és rehabilitációként is tekinthető. Alapja az a felismerés, hogy a kiscsoportban végzett, értelmes közös munka, gyógyító hatású, építi a személyiséget, csökkenti az agressziót.

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása