Fel

Spagetti a tubából, bor a harsonából

Spagetti a tubából, bor a harsonából

Igazából talán akkor érti meg az ember, mit jelent játszani egy hangszeren, ha olyan muzsikusokkal találkozik, mint amilyenek a Brass in Five kvintettet alkotják.

 

Miért pont Rió?

 

A karneváli hangulatot, a vidámságot igyekeztünk kifejezni a címadással, ám amikor az előadás ötlete megszületett, még kérdéses volt, hogy egyáltalán megérkezzünk-e Rióba? – ismertet meg a dilemmával Takács Tibor a Brass int he Five tagja. – Legelőször is egy földkörüli utazást terveztünk, melynek során különböző országokra, nemzetekre jellemző zenéket mutatunk be, az ehhez kapcsolódó színpadi képekkel. Mivel a mókázás, a színpadi játék elsődleges szerepet kap az előadáson, ezért mondható, hogy karikírozzuk a jellegzetes, sok esetben közismert dallamokat.

 

 

Egy óra alatt a Föld körül

 

Az Irány Rió eladáson a fúvósötös egy hatodik taggal, Méhes Csaba pantomim művésszel egészül ki. A történet során így hat zenész talál egymásra a nagyvárosi forgatagban, hogy kezdetét vegye a világkörüli kalandok sora. A különös társaság tucatnyi helyszínre vetődik el, s saját balfácánságukból kifolyólag bonyodalmakba keverednek, melyekből szerencsésen sikerül kimászni, ám újabb országba vetődnek. A csapat tagjai így Olaszországtól Skócián át még a világűrt is megjárják, míg végül megérkeznek Brazíliába, Rióba.

 

 

Önmagukból kifordulva

 

Az előadáson gyakorlatilag minden, és mindenki más oldaláról is megmutatkozik. Az öt rézfúvós nem csak zenél a színpadon, hanem színészi játékot is előad, Méhes Csaba pedig zenészként is szerepel. Ő egyrészt a „zajmester”, másrészt énekel, ütőhangszereken játszik, s fúvós hangszereket is megszólaltat.

 

A hangszerek, hangszertokok szintén komoly átalakuláson mennek keresztül: ezekből épülnek meg a helyszínek, illetve a járművek, melyekkel két állomás között utazik a társaság. A hangszertokból busz, repülő, vonat vagy akár vadnyugati postakocsi lesz, a tubából spagettit szervíroznak, mint egy tálalóedényből, a harsonából bort csapolnak, mint egy lopótökből. „Ez egy olyan „gyermekszínházi produkció”, melyet hat éves kisiskolásoktól kezdve a legkorosabb aggastyánok is élveznek, – ezért is kerül a Thália színház színpadára az előadás, és nem egy koncertterembe” – mondja Takács Tibor.

 

 

Irány a Thália!

 

A Brass in the Five rézfúvós kvintett tagjai: Simai László – trombita, Tóth Tamás – trombita, Soós Péter – kürt, Koppányi Béla – harsona, Takács Tibor – tuba. Zeneakadémiát végzett, professzionális zenészek, hangszereik virtuóz mesterei. Méhes Csaba komikus, pantomimművész. Közös munkájuk 2008-ban a Brass Cirkusz című darab létrehozásával kezdődött, mellyel még abban az évben elnyerték a Budapest Fringe Fesztivál szakmai zsűrijének díját, valamint a gyermekzsűri különdíját. Egy évvel később született második, Irány Rió! című produkciójuk, mely a zsűri külön díját nyerte a 2009 Fringe+ Fesztiválon.

 

Az Irány Rió! legközelebb a Thália színházban látható, 2010. május 16-án, 11:00 órai kezdettel.

 

 

 

Nyulász Péter

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása