Fel

Spanyolok a világ focitrónján

foci

Spanyolok a világ focitrónján

Sokan már a VB kezdete elõtt favoritként emlegették Spanyolországot, aztán az első elveszített csoportmeccsük után sokan már nem tekintették őket annak. Casillas-ék azonban megcsinálták azt, amiért mindegyik csapat Dél-Afrikába utazott: világbajnokok lettek.

Az elődöntőkben vívták a spanyolok legnehezebb meccsüket, hiszen az addigi mérkőzések alapján Németország tűnt a legerősebbnek. Nem csak azért, mert két meccsen is négyet rúgtak, hanem azért, mert mindezt a nagyon erősnek tartott angolok és argentínok ellen tették. A tapasztalat és a statisztikák azonban azt mutatják, hogy nagyon ritkán fordul elő, hogy egy csapat két ilyen nagyarányú és magabiztos győzelem után egy harmadik összecsapáson is ugyanúgy tudjon teljesíteni. Müller hiánya a németek játékán egyértelmûen látszódott, majd egyszer csak a hajrában érkezett Carles Puyol – egy védõ – és hatalmas gólt fejelt a németek kapujába. A hispánok pedig már azzal történelmet írtak, hogy döntőbe jutottak.

A másik ágon a hollandok a VB meglepetéscsapatával, Uruguay-jal játszottak és bár a dél-amerikaiak nagyon jól teljesítettek, ezúttal ez kevés volt a fináléba kerüléshez. A bronzért tehát a németek a 4 közötti egyedüli dél-amerikai csapattal csaptak össze. A 3-2-es végeredményt és német bronzérmet hozó meccs sokkal jobb mérkõzés volt, mint egy nappal később a döntõ. Az uruguay-iak vezéralakja, Diego Forlan pedig nem véletlenül lett a VB legjobb játékosa. Ennél jobb döntést nem is hozhattak volna a szakemberek.

A fináléban azonban egy pörgős, de fegyelmezett latinfocit játszó spanyol gárda egy mészárosokat megszégyenítõ holland együttessel csapott össze. Ez egyrészt a szurkolók miatt volt sajnálatos dolog, másrészt pedig azért, mert Robbenék sokkal többre képesek annál, minthogy szanaszét rugdalják az ellenfelet. Végül azonban a 11 perccel a hosszabbítás vége előtt emberhátrányba kerülõ hollandok gólt kaptak, szerzője, Andrés Iniesta pedig nemzeti hős lett. Spanyolország pedig a második olyan nemzet lett, amely Európa-bajnokként tudott világbajnoki címet szerezni.

Búcsúzóul pedig annyi szubjektivitás talán megengedhetõ, hogy a szövetségi kapitány, Vicente del Bosque sikerének külön örülhetünk, hiszen annak idején teljesen érthetetlen módon küldték el attól a Real Madridtól, mellyel Bajnokok Ligáját nyert. Az pedig csak a sors külön fintora, hogy most fõként a Barcelona játékosainak köszönheti a világraszóló sikert.

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása