Fel

Szemétteleptől az oltásig – UNICEF Év Fotója 2011

00002

Szemétteleptől az oltásig – UNICEF Év Fotója 2011

 

Évről évre megrázó fotókkal sokkolja a világot az UNICEF – Év fotója verseny képei. Megrázó képek éhínségről, betegségről, szegénységről. Az első döbbenet láttán marad a kérdés: egy kép hogyan segíthet ezeken a gyerekeknek, s hogyan segít a mai napig az UNICEF a világ szegényein?

 

Elektrohulladék

 

Az idei év győztese Kai Löffelbein német fotós, aki egy ghánai gyereket kapott lencsevégre. A fiú épp a szeméttelepen egy televízió monitorját emeli fel, mint egy kis győztes, akinek ez a jutalma. Ám a kép szomorú üzenete, hogy az elektromos hulladékok között kutató gyerekek nagy veszélyben vannak, s bizony az is hátborzongató, hogy évente körülbelül 100.000 tonna elektromos hulladék kerül Afrikába, többek között Európa fejlett országaiból is. A környezetünket erősen károsító hulladékok felelőtlen tárolása, meg nem semmisítése a mai napig nyitott kérdés a fejlett országok számára, s ahelyett hogy a környezetvédelemben előre lépnének, sajnos az elmaradott, fejlődő országok isszák meg a levét ennek a tudatlanságnak.

Éhezők és betegek

A sokkoló képek közül a második helyen a spanyol fotós J.M. Lopez képe végzett, aki a guatemalai éhező gyerekeket fotózta (kép balra). 1 millió gyerek éhezik ma Guatemalában – minden második öt éven aluli. A képen látható gyerek 6 és fél éves, s csak 9 kiló. Az éhező gyerekek helyzete egyre kilátástalanabb, hiszen a legalapvetőbb élelmiszerekhez sem jutnak hozzá, s a testi éhezés mellett komoly lelki problémákkal is küzdenek. Az éhezés mellett a betegség a másik réme a szegény országoknak, így például Nigériának is, ahol még a gyermekbénulás szedi az áldozatait. A harmadik helyen az amerikai fotós Mary F. Calvert felvétele végzett, képén épp oltást kapnak a gyerekek (kép lent). A kép üzenete mindenképp pozitív, bár a felmérések szerint sajnos a fejlődő országokban a gyerekek nagy része még a kötelező oltásokat sem kapják meg.

Jövő és remény

Az évente megrendezett UNICEF fotóverseny üzenete, hogy nyissuk fel a szemünket, s lássuk, milyen erősek is a gyerekek, a túlélés, az életben maradás ösztöne még ilyen szomorú körülmények között is az első. Ám sajnos hiába készülnek évről évre ezek a megdöbbentő felvételek, úgy tűnik, hogy a szegénység, az elmaradottság és az emberi felelőtlenség szenvedő alanyai sokszor a gyerekek. Csak reménykedni tudunk, hogy egyszer ezeknek a gyerekeknek is jobb lesz a világuk, az életük.

link: http://www.unicef.de/aktionen/unicef-foto-des-jahres/aktuelle-infos/

 

Almásy Katalin

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása