Fel

Színpad mellett a gyerekeké a főszerep – Pásztor Anna mesél a gyerekeiről

pasztor-anna1

Színpad mellett a gyerekeké a főszerep – Pásztor Anna mesél a gyerekeiről

 

Hogy kicsoda Pásztor Anna? Énekesnő, az Anna and the Barbies zenekar frontembere, ismerjük különleges ruháiról, sminkjeiről, furcsa kiegészítőiről. De valójában kicsoda Pásztor Anna? Édesanya, a két éves Benji és a hét hetes Zoé édesanyja. Most ő mesélt nekünk anyaságról, gyereknevelésről, megnyugvásról.

pixel

pixel

Hogy is van ez? Még szinte fel sem nőttünk, s máris két vagy épp több gyereket ringatunk, nevelünk. Előbb még mi magunk voltunk a legfontosabbak, s hirtelen a gyerek lett az első az életünkben.  Pásztor Anna életébe is így csöppentek bele a kicsik?

Valóban nagyon gyorsan történtek az események. Egyszer csak egy gyerek, aztán még egy. S néha fel sem fogom, hogy itt van két kis baba a családunkban. Talán most jött el a pillanat, s tudom, nekem két gyerek kellett ahhoz, hogy megéljem, felfogjam az anyaságot. S persze a második gyereknél ez teljesen más élmény. Míg az elsőnél teljesen be voltam tojva, ismeretlen volt a helyzet, nem tudtam, hogy amit csinálok, azt vajon jól csinálom. Először a jéghideg rettegés volt rajtam, hogy nehogy elrontsak valamit, hisz ez a kicsi élet tőlem függ, aztán meg a megismerés, a tanulás. Most viszont sokkal könnyebb, a kicsi lánnyal, Zoéval szinte minden magától értendő, egyszerűbb.

 

pasztor-anna3

 

Elég szokatlan, hogy 40 év felett döntöttél úgy, hogy anya leszel. Ez tudatos volt?

40 évig az ember éli a világát, berendezkedik, azt hiszi, hogy már mindent ismer, mindene megvan. Mondhatnám azt is, hogy mindig is vágytam a gyerekekre, de ez nem így volt. Soha nem volt bennem olyan óriási nagy vágy, hogy anya legyek. De aztán úgy gondoltam, úgy 40 év fele, hogy jó lenne, ha lenne gyerekem, talán nem kéne kihagynom… S most visszanézve, azt gondolom, hogy ez a legnagyobb csoda az életemben!  Ha arra gondolok, hogy ha ezt kihagytam volna, akkor az élet színskálája nem lett volna olyan teljes számomra.

Friss anyukaként egy fontos kezdeményezés mellé álltál: Másállapotot a szülészetben! Mondanál erről egy- két szót?

Az ún. Rózsák forradalma facebook csoport – március 20-án tart egy felvonulást, akik pont ezt hangsúlyozzák, hogy fontos a nők, a szülőnők beleszólása a szülésbe. Hogy a szülőszobán joga legyen eldönteni a kismamának, hogy miképp szüljön, hogy valóban jól élhesse meg ezt a gyönyörű pillanatot. A sétáról itt lehet több információt kapni, gyertek!

https://www.facebook.com/events/1532862387043803/

 

 pasztor-anna2

 

Rock – punk énekesnőként, akinek állandóan pörgött, pörög az élete, mekkora változást jelentett az anyaság?

Mondhatni lefékeztem magamat. Megélem a boldog pillanatokat. Sokszor az is öröm számomra, hogy elmehetek a boltba, vagy nyugodtan leülhetek megnézni egy filmet, vagy csodálom a kicsiket, vagy játszom a naggyal, vagy mesélek neki, vagy csak úgy vagyunk. Az életünk sokkal lassabb lett. Ezt sem gondoltam volna, hogy tudok ilyen is lenni. Mikor Benji megszületett – az első gyerekem – akkor sokkal rohanósabb voltam, két hetes volt, mikor már próbánk volt, hat hetes volt, s már turnén voltunk. Sokszor a színpadról futottam le szoptatni, s csak akkor vettem észre, hogy rajtam maradt a sminkem – épp egy hatalmas Joker vigyor – mikor a gyerek rám nézett. Popsitörlővel próbáltam letörölni, de azt hiszem tetszett neki. Zoéval most más az életünk. Engedem, hogy csak úgy menjenek a napok, horizontálisan is és vertikálisan is kitágult az idő. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne vágynék más dolgokra is. Szívesen mennék már gitározni, új dalokat szerezni, énekelni. De most még ezek várnak rám. A koncertek is csendesebbek lettek – főleg terhesen, de a következő fellépésünk is egy kicsit más lesz.

 

pasztor-anna6

Fiad már nagyobb, nemrég múlt két éves. A mesék világába már beavattad? Szoktál neki mesélni?

Benjinek főleg az aznapi eseményekből szövök mesét, ami épp aznap történt vele. Nagyon szereti a mesefilmeket is, sokszor néz egy angol mese csatornát, amelyből rengeteg tanult, s vicces, hogy már jobban ejti ki az angol szavakat, mint mi, s néha kijavít, hogy nem jól mondjuk. De fantasztikusak ezek a kicsik, hogy szinte már jobban használják a tabletet, vagy épp a számítógépet, mikor a youtube-on keres. Fontosak ezek is, de a magunktól elmesélt mesék szerintem ugyanúgy fontosak. Most például Afrikáról vagy nemrég épp Svájcról meséltem neki, a havas hegycsúcsokról. Látom Benjin, hogy nagyon nyitott, figyel, befogadó, minden információt magába szív.

Neked volt kedvenc meséd?

Igen nagyon szerettem az Öreg néne őzikéje c. mesét, vagy épp a  Micimackót. Emlékszem, hogy volt egy olyan mackóm, amely nagyon hasonlított rá. De imádtam a régi rajzfilmeket is: Frakkot, Vizipókot, Ho-ho-ho horgászt, Pampalinit, Kukori és Kotkodát, … ezeket a meséket  nézi Benji és remélem Zoé is fogja.

Anna and the Barbies legközelebbi koncertje április 15-én lesz:
https://www.facebook.com/events/1693045204273632/

 

AK

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása