Fel

Szívjuk magunkba a levendula energiáit!

levendula3

Szívjuk magunkba a levendula energiáit!

 

Sokrétűen felhasználható növény, amely egészségünknek is jót tesz, látványa szemet gyönyörködtető, illata pedig semmivel nem összetéveszthető! Ez mind-mind a levendula jellemzője!

pixel

pixel

levendula-fo

Minden év Júniusában alkalmunk nyílik megcsodálni a levendula mező virágzását Tihanyban. Az erről készült képek is önmagukért beszélnek, de élőben látni még csodálatosabb.

A levendula termesztésének és aratásának régi gyökerekre visszanyúló hagyománya van, az 1920-as években telepítették be őket Tihanyba. Éppen ezért lehetőségünk van évről-évre, hogy mi is részt vehessünk az aratásában, vagy csak egy kirándulás keretein belül elkápráztassuk magunkat a látvánnyal. Tenyerünk közt szétmorzsolva a levendul virágát megtapasztalhatjuk a friss, intenzív és aromás illatát is.

 

A levendula rejtett tartalékait már a régebbi korokban is felfedezték, és előszeretettel használták is. Már a 13. és 14. századból vannak feljegyzések, melyek megemlítik, hogy akinek a kesztyűje bőven és nagy mennyiségben szívott magába levendula olajat, annak a szervezete sokkal ellenállóbb volt a pestissel szemben.

Mégis sokan nem is tudják, hogy a relaxáló hatáson kívül mennyire sok jótékony hatása van az emberi szervezetre.

 

levendula2

A bőrünk őre

Az érzékeny bőrrel rendelkezők számára érdemes beszerezni némi levendula olajat, mert a napozás utáni bőrpírt kiválóan enyhíti. Jót tesz a pattanásos, gyulladt arcbőrnek is.

Ha gyermekünk elesik biciklizés közben és felhorzsolja a lábát, akkor azt is érdemes levendulával kezelni.

Masszírozáshoz használva csökkenti a gyulladásból következő izomfájdalmakat, enyhíti a reumás tüneteket.

 

levendula3

A lélek támogatója

Relaxáló hatása közismert, azonban sok féle módszerrel magunkba szívhatjuk jótékony hatását. Ezek valamelyikét alkalmazva könnyebbé válik az esti elalvás. Csökkenti az idegi fáradtságot, így a depresszív hangulatot és a feszültséget is.

Csepegtessünk a fürdővízbe levendula olajat, amely a meleg vízben szétterülve könnyen kifejti hatását. Ha szeretnénk, a levendula virágát is megúsztathatjuk a fürdőkádban.

Első lépésként egy lábosba helyezzük bele a virágokat, és öntsük fel vízzel, amit aztán fel is forralunk. Forrás után hagyjuk kihűlni, majd szűrjük le a főzetet és adagoljuk fürdővizünkhöz a kívánt hatások elérése érdekében.

 

levendula4

Élettani hatásai

A szemünk tekintetében nem csak káprázatos látvány a levendula, hanem árpa és szemgyulladás kezelésére is alkalmas.

A hajunk esetében friss illatot kölcsönöz, jótékonyan hat a korpás fejbőrre, valamint a hajhullás megelőzésére is kiváló.

Inhalálva tisztítja a légutakat, csökkenti a meghülés okozta kellemetlen tüneteket.

Serkenti az immunrendszer működését, segít az alacsony vérnyomással szenvedő betegeknek, fertőtlenítő hatású, gombaölő tulajdonsággal bír.

A belsőleges fogyasztását tea formájában ajánljuk, vagy cseppentsünk 1-2 csepp illóolajat egy kockacukorra.

 

levendula5

Van a kertedben levendula?

Ha igen, akkor nem árt tudni, hogy a bokros levendula kedveli a meleget és a közvetlen napfényt. Kiváló választás, ha szegélynek ültetjük, mert bármikor könnyen formázható.

Ültetés előtt nem igényel a talaj különösebb táplálást. A már meglévő bokrot Ősszel vagy kora Tavasszal érdemes visszavágni nagyjából a 2/3-ra, de a fás részébe már nem szabad belevágni, különben többé nem hajt ki a növény.

Jól tűri a szárazságot, kifejlett bokorként nem igényel sok vizet. Kicsiként viszont heti 2 alkalommal öntözni kell.

A különböző rovarok messziről elkerülik az illata miatt, ezért jó ötlet egy kis levendulával távol tartani őket magunktól.

 

forrás: www.kicsisziv.hu

 

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása