Fel

Táncestek a Budai Várban

tanc4

Táncestek a Budai Várban

Ingyenes koncert, tangó show, indiai tánc, flamenco est, show tánc, magyar néptánc és hazai kortárstánc a Nemzeti Táncszínház nyáresti, szabadtéri kulturális programokat kínáló rendezvénysorozatának műsorán. A Táncestek a Karmelita Udvarban című előadássorozat 2014. július 21. – augusztus 15. között várja a táncművészet iránt érdeklődőket.

 

A Nemzeti Táncszínház 2003 óta minden nyáron megszervezi táncestjeit a Világörökség részét képező Budai Várnegyed egyik leghangulatosabb, történelmi múltat sugárzó udvarában, a Karmelita Udvarban. Az idei programsorozat a Berkshire Ifjúsági Szimfonikus Zenekar koncertjével indul, amelyre a belépés díjtalan. A nyár esti programsorozat keretében 2014. július 21. – augusztus 15. között fellép a Momentango Tango Company Oblivion című estjével, a Sivasakti Kalánanda Táncszínház a TálaMantrával, a Honvéd Táncszínház a Csárdással és a Kalotaszeggel, a FlamenCorazonArte a Flamenco Évszakok, Tavasszal, a Budapest Táncszínház a Mur mur de la Mediterranée/Bolero estjével, a Fitos Dezső Társulat a Magyar Faluval, valamint a Botafogó Táncegyüttes a Rouge című produkcióval.

 

Az előadássorozat célja, hogy a Nemzeti Táncszínház – a kőszínházi „holtszezon” idején is – professzionális, magas színvonalú táncművészeti programokat biztosítson. törzsközönségének, illetve a nyári szezonban Budapestre látogató bel- és külföldi turisták számára, mivel a helyszín kiemelkedő turisztikai és kulturális jelentőséggel bír. A programsorozat nyelvismeretet nem igényelő, kortól, nemtől, nemzetiségtől független mindenkit megszólító, mindenkinek igényes szórakozási lehetőséget biztosító kulturális program a nyári időszakban.

 

TÁNCESTEK A KARMELITA UDVARBAN

Szabadtéri előadások

2014. július 21. hétfő

tanc8

Berkshire Ifjúsági Szimfonikus Zenekar / Berkshire Youth Symphony Orchestra

Angol szimfonikus diákzenekar 90 perces koncertje

A belépés ingyenes.

 

2014. július 24. csütörtök, 20.30

2014. július 31. csütörtök, 20.30

tanc2

Oblivion

Félédes Feledés…-tango show

Oblivion

Bittersweet Awakening…-Tango Show

Momentango Tango Company

Az előadás után tánctanítás.

 

2014. július 25. péntek, 20.30

tanc5

TálaMantra – indiai táncképek / TalaMantra – Indian Dance Pictures

Sivasakti Kalánanda Táncszínház

 

2014. július 29. kedd, 20.30

tanc3

Csárdás! – A Kelet Tangója / Csárdás! – Tango of the East

Honvéd Táncszínház

Az előadás után táncház.

 

2014. július 30. szerda 20.30

2014. augusztus 7. csütörtök, 20.30

tanc4

Flamenco Évszakok

I. rész: Tavasz

Flamenco Seasons

Part 1: Spring

Lippai Andrea és társulata, a FlamenCorazonArte Táncszínház

Az előadás után tánctanítás.

 

2014. augusztus 1. péntek, 20.30

tanc7

Mur mur de la Mediterranée / Bolero

Budapest Táncszínház

 

2014. augusztus 5. kedd, 20.30

tanc6

Élő Martin Archívum

Kalotaszeg

Living Martin Archives

Kalotaszeg

Honvéd Táncszínház

Az előadás után táncház.

 

2014. augusztus 6. szerda, 20.30 PREMIER

2014. augusztus 13. szerda, 20.30

Prozódia / Prosody

Feledi János – Feledi Project – Trio a là Kodály

 

2014. augusztus 8. péntek, 20.30

2014. augusztus 14. csütörtök, 20.30

A Magyar Falu / The Hungarian Village

Fitos Dezső Társulat

Az előadás után táncház.

 

2014. augusztus 12. kedd, 20.30

2014. augusztus 15. péntek, 20.30

tanc1

Rouge

Botafogo Táncegyüttes

Az előadás után tánctanítás.

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása